UZSONNÁZÓ AZ ÍZEMLÉKEZETHEZ
Időtlennel érintkező közelmúlt
Most, amikor már a harmadik karácsonyt éljük meg szorongások, szorongattatások árnyékában, mindenkinek (a konyha körüli tehetséggel megáldott férfiakra is vonatkozik mindez) szívből ajánlom, gyűjtsön erőt, örömet, energiát a karácsony igazi lényegéből, s szerezzen sok, apró örömet szeretteinek saját készítésű, egészséges és játékos külsejű finomságokkal.
Tószt helyett.
Így jön be a képbe Méliusz, aki időnként utazhatott külföldre. És utazásait megírta. Párizst is, bár anyagiakban nem bővelkedett. Azért a sajtok királyát nem kerülte el.
Hat barátném és ugyanannyi szomszédasszonyom elkacagott históriájából szűrtem ki, hogy mióta idősödő férjeik tudomást szereztek a zeller férfipotenciára gyakorolt pozitív hatásáról, mintegy varázsütésre elkezdték enni e „csodaszert”.
Krisztával egymást szoktuk gyógyítani, pontosan én sem tudom, hogy miért, magunkat is tudnánk, de mindkettőnknek jólesik a gondoskodás.
Villan a gyufa lángja, s innen-onnan villannak a vörösboros emlékek is. Az egyik Argentínából, Buenos Aires egyik nagyszerű étterméből, ahol a Teatro Colónban abszolvált előadás után ülünk.
Úgy kezdődött, hogy feltűnt: a reggeli és esti tea egyre ízetlenebb, mert már szinte semmi citrom nincs benne.
Hetvenéves koromra tökéletesítettem a konyhaművészetemet. Megfőztem első prézlimentes prézlis karfiolomat.
A kedvenc nyári gyümölcsöm a füge, így megörültem, amikor ráakadtam egy finomnak ígérkező fügés–mandulás süti receptjére. Sajnos ez már ősz közepén történt…
Egyszer nagyon vágytam már egy kis süteményre, ekkor jött az ötlet: ha pizzát tudok serpenyőben készíteni, akkor sütit is.
Tajinés csirkét egy gyakran visszatérő álmom miatt kezdtem el készíteni. Sivatagos területen vagyok, egy tevével.
Ahhoz azonban, hogy nekiálljak főzni, nem igazán jött meg a kedvem, így inkább leültem, és elképzeltem, ahogy megcsinálom az éppen kigondolt ételt – azaz fejben főztem meg az ebédet.