Sós Evelin: Ebéd a taszári kantinban
Kilencvenes évek közepe, Taszár, kantin lengőajtókkal, amerikai katonákkal és csapolt sörrel – időutazás.
Kilencvenes évek közepe, Taszár, kantin lengőajtókkal, amerikai katonákkal és csapolt sörrel – időutazás.
Egy sárgabarack-joghurtos babapiskóta, Húsvétra.
Dédanyám halálának évében, 1935-ben nagymamám, Vaniss Margit a gyászmunka életigenlő formáját választotta. Határozott, erőteljes kézírásával lemásolta dédanyám nehezen olvasható receptkönyvét, amelyet át- meg átszőttek a „Kner néni”-féle ételleírások.
Csehországban húsvét táján szokás piskótatészta-bárányokat sütni. Az idén úgy éreztem, ideje kicsit frissíteni a hagyományon.
A tészta Erdélyben süteményt jelent. Azt az almás tésztát, amelyről most írok, eredetileg a székelyföldi Medeséren sütötték. Medesér a Medes ér partján fekszik, körülbelül húsz kilométerre nyugatra Székelyudvarhelytől. Édesanyám származik onnan.
Szombati teríték.
Ebben a Nagypéntek reggeli kompozícióban munka van. És véletlenek.
Történt egyszer, hogy egy maulbronni cisztercita szerzetesnek elege lett a böjtből, és a tiltott darált husit belekeverte egy spenótos zöldségmasszába, majd mindezt a Jóisten elől tésztába rejtette, s jóízűen elfogyasztotta. Innen a Maultaschen beceneve: „Herrgottsbescheißerle”, azaz Jóistenátverő.
– Létezik Mühlhausenben egy nagyon régi szokás – koccintotta oda a poharát az enyémhez. – Zöldcsütörtökön perecet sütnek a pékek, és aki nem eszik belőle, annak állítólag szamárfüle nő.
Velázquez a Lugasban.
– A kovász a lelke a kenyérnek – intett a teknő felé –, a lángosnak is. Amikor hozzáérek, a lelkét érintem, ő pedig az enyémet. Összefonódunk.
Az ollós kompozíció nem valamelyik nemzeti ünnepünkön készült, hanem vasárnap reggel a teraszon, ráérős reggelizés közben, néhány perccel azután, hogy tőből metszettem egy csokor snidlinget…