Lakner Zsuzsa: A mi tengerünk
Rákot nem eszünk, mert a tenger messze van – mondta volt Esterházy Péter egy éttermi riportban. Alapvetően magam is a lokális-szezonális híve vagyok. De csak alapvetően. Néha muszáj kivételt tenni.
A kisadagban ugyanaz van, mint a nagyadagban, csak hamarabb véget ér – 300 szónál hamarabb
Rákot nem eszünk, mert a tenger messze van – mondta volt Esterházy Péter egy éttermi riportban. Alapvetően magam is a lokális-szezonális híve vagyok. De csak alapvetően. Néha muszáj kivételt tenni.
Egyszer csak megszólalt egy hang a hátam mögött: Na, jöjjön, nézze meg belülről is!
A vasárnapi ebédet követően leszedjük az asztalt. A házilag készített grillcsirkéből megmaradt, a gyerekek által száraznak minősített mellehúsát a csontról leválasztjuk, apró darabokra vágjuk.
A kilencvenes évek elején voltam középiskolás. Viharos időszak volt ez, de a menza állandóságot adott.
A quiche valahogy eddig kimaradt az életemből. Így amikor felkérést kaptam, hogy készítsek egyet az Arnolfini Gastro Fesztiválra, nem mondtam azonnal igent, de megígértem, hogy teszek egy kísérletet, aztán meglátjuk.
A zen titkok egyike – nem állni le a hagymaaprítással a megszokott mennyiség kétszeresénél sem. Nem siettetni, de végigkísérni a fonnyadásukat, az átlényegülést, a szafttá nemesedést, ugyanis ez adja minden hasonló étel testét.
Az általános szokással ellentétben, nem a vendég, hanem a házigazda ihat először, ő a kóstoló. Szükség esetén rátölt, kevergeti.
Korán besötétedő télestéken a tűzhely vasajtós sütőjének rostélyára tettük a krumplikat héjastul, mindazonáltal gondosan lesikálva, illedelmes rendben…
Úgy alakult, hogy macskás pitét sütöttem a kolléganő szülinapjára. Na, nem úgy macskás…
A pusztába kiküldött tudósító, aki télen a tévében nézte végig a csegei komp és kezelője, Jani drámáját, egy szép pünkösdhétfői napon a felújított, muskátlis ládákkal kicsinosított kompon találta magát, egy tál pomázi eper és némi sajtos stangli társaságában.
Amikor először megláttam a boltokban, az első gondolatom az volt, hol máshol neveznének el egy üdítőitalt Jézusról, mint Brazíliában.
Valahogy nem kívántam folytatni az evést, de udvariatlan sem akartam lenni, így aztán maradt az őszinte szó: „Sárita, én eztet a toszot nem eszem meg!”