UZSONNÁZÓ AZ ÍZEMLÉKEZETHEZ
A felszolgált ízemlékek mennyiségi szemléletben szortírozva
Amikor egyszer már öt perce meg sem mozdult az úszó, a türelmem elfogyott, begázoltam a Tiszába, s ahogy az egyre mélyülő vízben lehetett, öles léptekkel haladtam befelé – egészen addig, amíg el nem fogyott a lábam alól a meder, s a víz a fejem fölött összecsapva el nem kezdett húzni-vonni magával.
Lehunyta a szemét, legszívesebben mindenkit félrelökdösve előreszaladt volna ezen a novellán, mert érezte, hogy egy különteremben behűtött pezsgők várakoznak, és a jeges, buborékos kortyoknál most semmire sem vágyott jobban, de tudta jól, hogy minden elbeszélésnek megvan a maga ritmusa, és aki elébe akar vágni az eseményeknek, nagyon könnyen kizuhanhat az irodalomból, és örök keringésre ítéltetik, a megíratlanság terében súlytalanul lebegő űrszemét lesz belőle.
Vége a karácsonynak, a mindenféle szent neve napjának, letudtuk a szilveszteri mulatságokat, meg az előző évet is. Elhúztak minden csárdást, keringőt, rumbát és csacsacsát. Most már ideje hazamenni.
Minden a Luca-napi búzavetéssel kezdődött. Négy éve, december 13-án eldöntöttem, hogy sorra veszem a babonáimat. Egy város közepén lakó magamfajtának ezt nélkülözhetetlen tudni.
Óévbúcsúztató városnéző bringázásra készült. Vastag harisnyát húzott, miniszoknyát vett fel, és kölcsönkérte nagymama fűzős bokacsizmáját, meg a háború előtti harangkalapját. Féloldalasan húzta az arcába, ahogy Mamit látta egy ezeréves fényképen.
Pokorny Lia receptjei a szó legnemesebb értelmében zöldek – és nemcsak az ivólevek és a desszertek, hanem a húsételek is. A Lia komponálta zöldségpörölt egyik ősét, a zöldborsópörköltet valamikor gyakran magam is feltálaltam, igaz, nemegyszer hó végi kényszerből – de a család apraja-nagyja szerette…
Az első Lehel hűtőszekrényhez kaptunk egy hosszúkás alumíniumtálkát, áttetsző műanyag ráccsal.
Alapvetően a három szín- és ízréteg teszi mutatóssá. Legalul a dió, középen a mák és a szilvalekvár feketéje, felül pedig az alma szerény, szűzies világossága. A tészta vékony rétege csak sejlik, a fogyasztó szinte csak tölteléket harap.
Nem tudom, mi történt, de reggel azzal ébredtem, hogy hecsedlit szeretnék. Mindenáron.
Úgy tudtam, a svéd „tång” szó (harapó)fogót jelent. Kissé meglepődtem, amikor az ikrák mellett találtam meg a kellemes külsejű üvegcsét, valami fekete színű, kaviárra emlékeztető ételfélével.
Az ünnepekkor közkedvelt bakalárról eleinte rémmesékbe illő történeteket hallottam, hogy az elkészítése mennyire elviselhetetlen. Finoman fogalmazva, a szaga nem igazán illik a karácsonyi idillbe.
Ünnepi kiadás.