UZSONNÁZÓ AZ ÍZEMLÉKEZETHEZ
A felszolgált ízemlékek mennyiségi szemléletben szortírozva
Mivel az egyik kedvenc ételem a paprikás csirke nokedlival, és minden gond nélkül el tudom készíteni, a szülői házból elköltözésemet követően elmentem nokedliszaggatót venni. Likacsos tálat kerestem, amilyen anyámnak van, beleönti a tésztát, és fakanállal gyorsan tologatva szaggatja.
Még a teraszon? Vagy már bent?
Vannak ilyen egyszerű, jóízű napok: az ember vesz egy házat, aztán főz valami könnyűt, pl. rozmaringos-lestyános csirkemelldarabokat hirtelen sütve.
Minden évben eljön az a nap, amikor kísértést érzek, hogy feltöltsek egy fotót az Instagramra #lastdayofsummer megjelöléssel. Tavaly ez a nap valamikor szeptember közepére esett, az idén hamarabb búcsúzott el a nyár.
Mindent szeret, ami krumpliból készül, kivéve a gombócot. Azt nézni szereti, feltérdelve a hokedlire, és segíteni a Nagyinak.
Ha itt, Stockholmban leszaladok a szemközti „közértbe”, állandó jelleggel, vagyis télen-nyáron megvehetek egy tízesért egy cserepet helyettesítő műanyag pohárkában árusított fűszernövényt, például bazsalikomot. Bukarestben, korábbi lakhelyünkön, legfeljebb az Obor piacon kaphattam el egy kötéssel, nyáron.
A gránátalma egyike a kertünk kedvenc díszeinek. Húsz évvel ezelőtt, amikor „falura” költöztünk és elültettük, alig volt nagyobb egy vesszőnél.
A merőkanalaknak nincs szerepük a főzésben, de elég nehézkes lenne nélkülük a finom ételeket tányérba varázsolni. Vettem én is kettőt, a legegyszerűbb fehér zománcozottat, mindkettő bonyhádi gyártmány.
A gyerekkori húsleveseknek legkevésbé az ízére vagy az illatára emlékszem, valójában abban sem vagyok biztos, hogy marha- vagy tyúkhúslevesek voltak-e. Valószínűleg hol ez, hol az. Csak egyben vagyok biztos: maceszgombóc volt bennük. Amire emlékszem, az az egésznek a légköre.
Örök dilemma.
Ki gazdag, avagy az angol fajansz étkészlet meséje, ezúttal a szerző tolmácsolásában.
Gyermekkoromban volt a nagyanyámék háza előtt egy vénséges körtefa a Mária Lujza fajtából. Meglehetett az vagy száz éves is, mert nagyapám, amikor megvásárolta jövendőbeli családi fészkét, már javakorabeli, hatalmas koronájú fa volt. Nos, ez a körtefa úgy ontotta minden évben a nagy, lédús gyümölcsöket, hogy gyakran letört alattuk egy-egy ág.