UZSONNÁZÓ AZ ÍZEMLÉKEZETHEZ
Lokalizációs tagolású menü
A 60-as, 70-es években vagyunk. Átlagember akkoriban a hentesnél nemigen talált bélszínt, egyes éttermekben viszont – központilag kialakított árak! – ha volt, akkor időnként még mi is megengedhettük magunknak.
A leves lelkének, a lazacnak érdemes jól utánajárni. Kimondottan jó hírű helyen vegyétek, nehogy úgy járjatok, mint én.
Nehéz megszabadulni a legutóbbi pejsli emlékétől, bár gondolni rá szinte bűn, különösen a szokásos évi szűrések és vizsgálatok alkalmával elhangzó orvosi figyelmeztetésekre emlékezve.
Tisztességes, realitásokon alapuló könyv született. Alig bukkan fel benne nagyon drága vagy nehezen elérhető alapanyag, viszont igazán sok olyan recept van benne, amit az ember némi jégszekrény- és spájzleltározás után gyorsan-könnyen összedobhat.
Annak idején a csokievésben az is nagyszerű volt, hogy a végén megmaradt az ezüstpapír, más néven sztaniol. Mindenki kisimította, és óvatosan eltette egy könyv lapjai közé, vagy egy dossziéba.
Nálunk ezek az őszi szezon gyümölcsei.
Meg kell vallanom, civil kedvenceim estek a legjobban a kórházban is. A ropogósra sült szardínia, a tenger gyümölcsei sáfrányszószban, persze fehér bor kifelejtve, és hát a főtt lazac!
Szalontüdő, vagy pejsli, esetleg pájsli, annak függvényében, hogy a még monarchiás idők kultúrájából táplálkozó dédszülők hogyan ejtették a szalontüdőt németül.
Enyhe függőség alakult ki bennem: sült, főtt, párolt zöldség nálam nem ússza meg, ha marad belőle, abból krém lesz. A kötőanyag és a fűszerek változnak persze.
Glutén- és tejmentes, csökkentett cukortartalmú, pikáns afrodiziákum, természetazonos E-60 felhasználásával.
Gömbök és ívek.
Az üregekben kialakított lakásokat ma is lakják. Az egyikben kávézót rendeztek be.