UZSONNÁZÓ AZ ÍZEMLÉKEZETHEZ
Lokalizációs tagolású menü
Nyár volt, és Balaton, és azért tényleg fiatalok voltunk, néha, többnyire stoppal, útnak is indultunk valamerre. Egyszer egy ilyen alkalommal nagyon elengedtük magunkat: beültünk egy szántódi étterembe, ahol volt az étlapon egy titokzatos nevű, ráadásul megfizethető étel: szentgyörgyhegyi palacsinta.
Splitben tanulok, s miután megszereztem a jogsit, lecsaptam a család öreg Skodájára. De hogyan vigyem le? Ekkor jött az ötlet, hogy van egy vonat este 10 után Zágrábból, ahová felrakhatom az autót, és reggelre Splitben vagyunk. A strudel csak később jött…
Úton a Dél-India legkeletibb részén található Rameswaram szigetére, egy egyszerű kis helyi étteremben állunk meg ebédelni, ahol nagy meglepetésünkre nem tányéron, hanem pálmalevélen szervírozzak az ételt.
Amikor kislány voltam (mert én is voltam), évente egyszer becsöngetett hozzánk egy kedves, vörös hajú, szeplős, batyus sváb asszony, aki hozott egy levágott libát.
A kókuszdióárus egy nagy halom zöldes színű, még kicsit éretlen kókuszdió közepén trónol, kezében egy veszélyesnek tűnő vágószerszámmal. Kíváncsian álljuk körbe a férfit és asszonyát, és ámulva nézzük a lékelési szertartást.
A hotel kertjében felállított hosszú asztal bőséges kínálatában sehol egy rántotta, vagy foszlós kalács mogyorókrémmel, helyette csupa csábító újdonság.
A tamilok ősi földjére, a dél-indiai Tamil Nadu tartományban lévő zarándokvárosba, Thiruvannamalaiba röpke 24 órás utazás után, reggel 8 órakor érkezem, kissé gyűrötten, és már nagyon éhesen.
Meghitt, boldog huszonkét évvel ezelőtti pillanat egy decemberi kora reggelen. A világ még kerek, és egyben van.
Egyszer megkértem a barátaimat, hogy ha még egyszer azt mondom, töltött libanyakat készítek, lőjenek le. Kivagyiságból vágtam bele – az igazán jó sólethez bizonyos értelemben hozzátartozik a töltött libanyak, és az én sóletem igazán jó, hát muszáj volt…
Kaptunk egy gyönyörű almát. Volt vagy fél kiló. Nem lehetett veszni hagyni: kép lett ebből is.
Bonnban, a Bundeskunsthalle éttermében, a nevét viselő rizlinggel koccinthatunk a 250 éve született Beethoven emlékére, miután megkóstoltuk ebédre valamelyik kedvenc fogását.
Felnőtt fejjel egészen Katalóniáig kellett utaznom, hogy megízleljem, milyen az, amikor a tenger és a hegyek találkát adnak egymásnak a tányéron.