Halász Géza: Piros terített party
Évszaktól függetlenül…
Ahol minden kicsit más, mint a nagyteremben
Évszaktól függetlenül…
Szeptember 29-e. Látszólag egy szürke szerda. Valójában ünnep.
Délutánra aztán elfáradunk, egyre többet gyönyörködünk a kilátásban, végül elcsábulunk, és leülünk egy hütte teraszára.
Kalácscsavar.
A Loch-Weingartenba megérkezvén a nőknek vödröt nyújt le a szekérről nagypapa, a férfiak puttonyt kapnak a hátukra. Mi is kapunk Gabeccal ketten egy horpadt vödröt. Nagypapa és Pali bácsi csak addig szüretel, míg az első két puttony megtelik. Leviszik a szekérhez.
Egyik pirosabb, mint a másik.
A boltban meglepően sokan álltak sorban / (készül valami?), / három kenyeret kértem, / az eladónak szeme sem rebbent.
S itt szépen elérkeztünk a harmadik Villa-regény másik kulináris Leitmotívjához, a Németországban Pommersche névre hallgató pomerániai pástétomhoz. Ez ma is a német reggelik, uzsonnák, vacsorák fontos alkotóeleme.
Itt a Bar Rossi Bruna, benne csak egy maszkos lélek. Iszok majd egy kávét, de előbb irány a vár. Szürke ódon falai között megbújnak az elmúlt századok, annyira emelkedik a széltében elfogyó út, hogy beszorul az a csepp levegőm is. Utcából egy van, néhol olyan szűk, hogy a vállamat söpri az illatozó árnyékliliom.
Meg persze némi fokhagyma.
„Iszom egy kávét. Kávét, erősen! / Aztán gyümölcsöt… barackot fogok enni.” / A pultos utánad mosolyog a szagegyveleg párájából: / ezeknek a szagoknak ő a gazdája.
Szerencséje van mindazoknak, akik Kisfaludy Sándor, alias „Himfy” egykori sümegi otthonába, napjainkban emlékházába látogatnak, hiszen a költő és felesége-múzsája, Szegedy Róza életéről valló, mesélő tárgyak mellett hónapról hónapra egy szép ráadás is várja itt a betérőket.