Halász Géza: Görögdinnye
Klasszikus módon tálalva…
Ahol minden kicsit más, mint a nagyteremben
Klasszikus módon tálalva…
Nagy adagot. Fekete ribiszkét?
Egyszer meghívta egy görög haverja vacsorára. Az első fogás olajbogyó-saláta volt, utána egy nagy fajansztálban kihozta a tejszínnel nyakon loccsintott birkafejet.
Ne várjunk presszókávét – a Balkánon mindenütt törökösen főzik. Boszniában persze bosnyák kávénak hívják.
Végül egy alkalmi vendéglő sátra előtt leültek a hosszú, X-lábú asztalhoz. Fahéjas bort ittak, nádcukros ostyát ettek, és mert közben elhallgattak a harangok, a dobosok pedig szerencsésen elmasíroztak a Noordeinde palota felé, most már egymás szavát is értették.
Három (vagy már négy?) éve újévkor elkísértük Salzburgba a barátainkat, akik a Budapesti Lantos Kórus tagjaiként felléptek az újévi koncerten.
Tizenöt munkanapról beszélünk, változó létszám mellett.
Szeletben.
– Menjen csak, Rózsika, figyelek – / a piros hokedlin ül, cipőit húzgálja lefele. / – Forr a tej – ismétli nagyi, és még egyszer beletúr / a szatyraiba. – Elmentem – dugja vissza / a fejét, aztán, mivel erre sem érkezik válasz, becsapja az ajtót.
Emlékszem, hogy kaptunk Svájcból minicsokikat, mindegyiken más nevezetesség díszelgett, én gyorsan befaltam a magamét, húgom viszont mindig tartalékolt, így rájártam az ő csokijaira…