B. Tomos Hajnal: Gasztro-limbó
Azon gondolkodom, / mi légyen mára a menü: / lassú tűzön párolt, / sanda félrepillantás, / kevés rejtett mosollyal megspékelve?
Ahol minden kicsit más, mint a nagyteremben
Azon gondolkodom, / mi légyen mára a menü: / lassú tűzön párolt, / sanda félrepillantás, / kevés rejtett mosollyal megspékelve?
Tálcán kínálva. Jelenet a karanténnaplóból.
A mezőny eszményi futóidőben rajtolt el a napfényt alig áteresztő erdőben. Elsőként a százas sprinterhez kellett kihívni a légimentőket: egy keresztbe fekvő fatörzsben megbotlott, s eltörte a lábát.
Szurokfűként is bemutattuk már, csak akkor még csenevészebb volt. A természet antibiotikumának tartják.
Az úgy van, hogy ha épp leülünk egy helyen kávézni, akkor persze hogy fontos, milyen a kávé… na, de milyen a pohár, a csésze, a bögre, a findzsa? És milyen a hangulat, amikor készítik és leteszik eléd? Az ember magával viszi az élményt, a levegőt, a színeket, az illatokat, a beszélgetés hangulatát. És a csészét. Mert az hozzátartozik. Jó, nem minden helyről, de néhányról.
Ma nyitnak a prágai sörkertek és a dalmát kávéteraszok. Hogy mi a közös bennük? Az újság és a foci. Ma mindkettőért külföldre kell menni.
Most volt a Kollázs Világnapja…
Egy születésnapra.
Két tükör nézett vissza. Jelenet a karanténnaplóból.
Ott kezdődött, hogy egy teljes évig egy évvel öregebbnek hittem magam, és amikor rájöttem, csupa olyan dolgokat találtam ki, ami nekem jó.
Az Apám receptjei című könyv történetében a Virágos Állomás nevű vendéglőben él és főz apostoli elszántsággal és küldetéstudattal a tulajdonos-főszakács, Henri úr, aki legalább ilyen elszántan harcol azért is, hogy egyetlen, félárva fiából, Julienből, aki zsenge kora óta a főzés, sőt, az étel-alkotás rabja, ne szakács legyen – hanem mérnök.
Bevásárlás karantén idején – élő, egyenes adás.