Gulyás Dénes: Pezsgő a Möll hideg vizében
Szokásos karintiai nyaralásunk egyikén, mint rendesen, hajnalban ébredtem, s a Möll partján sétálva jutott eszembe, hogy valamilyen szokatlan ajándékkal lepem meg a feleségemet.
Az idődimenzió mentén feladva
Szokásos karintiai nyaralásunk egyikén, mint rendesen, hajnalban ébredtem, s a Möll partján sétálva jutott eszembe, hogy valamilyen szokatlan ajándékkal lepem meg a feleségemet.
Gyönyörű, egészséges és finom. Kevés étel tudja ezt a hármat egyszerre. Na de mi köze van a buddha-tálnak Buddhához…?
Meg persze némi fokhagyma.
Elmentünk egy délután a miskolci várat megnézni, és utána meghívott egy pohár italra egy helyes kiskocsmába, ahol kockás terítő volt az asztalokon, és ketten ittunk meg egy üveg sört.
Éltem Brassóban, Kolozsváron, Szatmár megyében Tamásváralján és Túrterebesen, Bukarestben, majd Stockholmban, hatszor kocsiztam turistaként Stockholm és Brassó között, ami rengeteg szállást jelent a német tengerparttól az osztrák Alpok tetejéig, hát bizony ivóvíz dolgában akár szakembernek is mondhatnám magam.
Szerencséje van mindazoknak, akik Kisfaludy Sándor, alias „Himfy” egykori sümegi otthonába, napjainkban emlékházába látogatnak, hiszen a költő és felesége-múzsája, Szegedy Róza életéről valló, mesélő tárgyak mellett hónapról hónapra egy szép ráadás is várja itt a betérőket.
Sopánkodik az orvosom, hogy nem jól és nem hasznosakat eszem. De mi lenne az, ami finom és hasznos egyszersmind, alaposan lestrapált szervezetemnek?
Néhány sor egy „közeli” tájon, a csak 670 kilométerre lévő Möll-völgyi Alpok csodálatos vidékén elköltött egyszerű, mégis nagyszerű ételekről: pisztrángról, bécsi szeletről, báránybordáról.
Vendéglátóm az első alkalommal megkérdezte, hány kiskanálnyi cukrot kérek a teába. Amikor kiderült, hogy cukor nélkül iszom, azt mondta: akkor igazi teát fogunk inni…
Harminc évig számomra a füge az volt, amit karácsony előtt lehetett vásárolni az élelmiszerüzletben. Brassóban és Bukarestben. No de változott a színhely…
Ne várjunk presszókávét – a Balkánon mindenütt törökösen főzik. Boszniában persze bosnyák kávénak hívják.
Az itt mellékelt képen sokunk közös gyermekkori élménye jelenik meg: egy faragott oszlopokkal-tornyocskákkal és márványlappal ékes, tizenkilencedik század végi ebédlőszekrény, vagy ahogyan a hangulatos grafika készítőjével közös, kétnyelvű szülővárosunkban, Pécsett-Fünfkirchenben becézték: „kredenc”.