UZSONNÁZÓ AZ ÍZEMLÉKEZETHEZ
Az idődimenzió mentén feladva
Lelki szemeim előtt megjelent a múltból egy nagy bevásárlókocsi, egy stockholmi szupermarket oldalában. Ott árválkodott gazdátlanul, de ami mindennél rosszabb volt: többféle mélyhűtött termék is volt benne.
„Mondd, tudod te, hogy kell egy jó teát főzni?” – kérdezte a családi legendárium szerint apám anyámat, nem sokkal azután, hogy összeházasodtak…
Új trend lenne kialakulóban? Nem vagyok jártas a gasztronómiai irodalomban, mindössze tapasztalom, hogy egyre több ételben tűnik fel a szarvasgomba.
Három (vagy már négy?) éve újévkor elkísértük Salzburgba a barátainkat, akik a Budapesti Lantos Kórus tagjaiként felléptek az újévi koncerten.
Tizenöt munkanapról beszélünk, változó létszám mellett.
– Menjen csak, Rózsika, figyelek – / a piros hokedlin ül, cipőit húzgálja lefele. / – Forr a tej – ismétli nagyi, és még egyszer beletúr / a szatyraiba. – Elmentem – dugja vissza / a fejét, aztán, mivel erre sem érkezik válasz, becsapja az ajtót.
Fülledtség, a sülő húsok és zöldségek illatos sercegése, madárhangok, néma hőség…
Emlékszem, hogy kaptunk Svájcból minicsokikat, mindegyiken más nevezetesség díszelgett, én gyorsan befaltam a magamét, húgom viszont mindig tartalékolt, így rájártam az ő csokijaira…
Egy szép napon megláttam, hogy egyik kolléganőmnek két csodálatos színű filctolla van: egy türkiz és egy mohazöld, kicsit okkeres árnyalat. Mindjárt támadt egy ötletem, hogy milyen képet csinálnék ezzel a két színnel.
Túl a húszon. Dekában.
Anyámnak szülinapja, húgomnak meg ötlete volt.
