Tóth István György: Aperitivo
A rákészülés szertartása. Színházra, mozira, egy jó vacsorára, esetleg egy kellemes esti sétára. Mindegy is. Most épp Palermóban.
Az idődimenzió mentén feladva
A rákészülés szertartása. Színházra, mozira, egy jó vacsorára, esetleg egy kellemes esti sétára. Mindegy is. Most épp Palermóban.
Igaz mese egy galambról, a II. világháború idejéből.
Ez az olajban tocsogó édességbomba minden skót dietetikus tiltott gyümölcse.
Zsályás kolbász, véres hurka, zsályás kolbász paprikás zsírral, paprikás kolbász.
Ha rendeznének egy világversenyt sonkák számára – mondjuk egy Forma–1-es futamot –, bizonyára az első két helyen spanyolok végeznének: Jamón Serrano és Jamón Ibérico.
Sétánk során egy speciális helyi ételeket kínáló étteremben találjuk magunkat, ahol flamenco zene szól. Random rendelünk.
Cordoba. Egy pohár bor mellett. A tér másik oldalán éppen sonkát szeletelnek, és félbevágott bagettekbe csomagolva csodás ropogós szendvicseket készítenek.
Alföldi pulykarolád, sárgarépafőzelék, narancs.
Pilsenihez pedig mit együnk egy prágai sörétteremben, hát naná, hogy gulyásnak nevezett, pilsenivel kezelt pörköltöt karlovsky knédlivel, mi mással.
A hal egyszerre volt közutált a mindennapokban, és volt kívánatos – kötelezően említendő ilyen témájú beszélgetések során – a magyar konyha csúcsteljesítményeként.
Zöldségleves, darált-főtt csirke, darált-főtt sertés.
Sokat játszottam a nagyszülőknél, influenza esetén pedig mindig menekülési stáció volt a nagyim. Ilyenkor a piros teát kértem. Egyszer a konyhakredenc sarkában a hársfavirágzatokból kivett párat, gyakorlott mozdulattal piros teát készített, mikor megláttam ezt a gyönyörű kis tejeskancsót. Azonnal elbűvölt a szivárványos, kifinomult, biedermeieres kecsessége.