UZSONNÁZÓ AZ ÍZEMLÉKEZETHEZ
Az év vége Japánban is az ajándékozás időszaka, s gyakran előfordul, hogy ismerősöknek, rokonoknak csinos kis fahordókban miszót küldenek. Hűtőben nem szabad tárolni, mert a fermentáló gombát a túl alacsony hőmérséklet elpusztítja, de nagyon sokáig eláll anélkül is.
A rudak csak sajtolódtak, / a rudak csak sóillatoztak, / a rudak csak fektek-keltek…
A próbafőzés annyira meggyőző volt, hogy a karácsony előtti szombaton újból belevágtunk, sőt, akkor már vendégeket is mertünk hívni, hogy kóstolják meg a bográcsban főtt töltött káposztát.
A kávé szó 1957-ig egyértelműen a pótkávét jelentette nekem. Frank kávé, cikória, ilyesmikre emlékszem. Szüleim gyakran megkértek, hogy segítsek kávét főzni. Egy edénybe vizet tenni, abba a „kávét”, és felforralni, főzni úgy, hogy ki ne fusson a habja.
A nagyon egyszerű aprósütemény titka az, hogy a megszokottnál sokkal nagyobb mennyiségben tartalmaz „melegítő” fűszereket: fahéjat, szerecsendiót, szegfűszeget, ami a hideg reggeleken (képzeljük magunkat egy középkori kolostor cellájába, és örüljünk nagyon, hogy ma sem ott ébredtünk) „erősíti az idegeket, elűzi a fáradtságot és a borús gondolatokat”.
Évtizedekig tartottak egykori városomban, Budapesten, azok a karácsonyok, amikor tanácstalanul toporogtam otthon, aztán még tanácstalanabbul néztem a lökdösődő embereket a piacon, a boltokban. A karácsony nekem azt jelentette, hogy legalább egy hétig nem tudok senkivel találkozni, minden zárva, huszonnegyedikén korán leállt a tömegközlekedés is, ha valahova elmentem, onnan gyalog kellett hazamennem.
Kalácsok a falvédőn…
A kókuszgolyók egy részében meggy, a többi csak úgy, üresen, de kevéske rummal ízesítve. Utóbbiakat én göngyölgettem, és hangsúlyoznám: szándékosan nem egyforma a méretük.
Mindenből egy kicsit, de sokszor…
Én 1945-ben születtem, s a háború után sok minden hiánycikk volt. Emlékszem, a tejet például jegyre adták. Engem küldtek le a tejcsarnokba.
Történet arról, amikor egy beszélgetés tovább tart, mint a sülési idő.
Volt szerencsém a most elköszönő esztendő zömében együtt időzni Leonardo da Vincivel – és mondhatom, remek társaság! Míg Walter Isaacson hatalmas lélegzetű, kimerítő alaposságú élet- és pályarajzát fordítottam, az ehhez végzett kutatásaim során rengeteg érdekességre bukkantam.