Arnóti Péter: Solidarité
Nyugaton vagyunk, a nap így ősszel érezhetően később kel, mint odahaza, nyolc is elmúlik, mire kivilágosodik. Ha ilyentájt végigmész a megszokott utcákon, elvétve találkozol valakivel.
Kategória: Nagyadag
A nagyadagban ugyanaz van, mint a kisadagban, csak tovább tart – 300 szónál is tovább
S. Nagy Katalin: Antwerpeni halleves
Sohasem kedveltem a halászlevet – kivéve azt, amit az unokáim anyai nagyapja főzött. Ez a „kivéve” jutott eszembe az elegáns, sokarcú Antwerpenben 1998 nyarán, egy fárasztó nap után (gótikus bazilika, szecessziós paloták, gyémántcsiszoló negyed és a Rubenshuis), a kikötő illatai-szagai hatására, amikor azt javasoltam, együnk egy átmelegítő levest.
Arnóti Péter: Bejgli-verseny
Talán soha nem fogom már megtudni, mitől volt olyan finom a Teri nagyi bejglije. Néha persze felmerül bennem, hogy csak a gyermekkor távolából látszik olyan fenségesnek az a sárga tésztájú, édes, omlós süti, de aztán rájövök, hogy tizenévesen nagyon is tudományos alkat voltam: csak a tapasztaláson alapuló tények győztek meg. Szóval, az a bizonyos mákos bejgli valóban csodás volt.
S. Nagy Katalin: Koppenhágai szendvicsek
Koppenhágában átutazó turistaként többször is eltöltöttem néhány órát, és mindig megállapítottam, hogy nagyon kellemes, élhető hely számomra, akárcsak Oxford vagy Zürich. Ilyenkor az időkímélés miatt általában szendvicseket ettem, melyek nagyon eltérőek az itthoniaktól, de a másutt megszokottaktól is.
S. Nagy Katalin: Berlin és a currywurstok
Berlinben már a hetvenes évek közepétől nagyon sokszor voltam sokféle céllal. Hamar felfedeztem a minden sarki imbisznél árusított, erős illatú fehér kolbászkákat.
S. Nagy Katalin: Párizsi egzotikumok
Rómában az ismeretlen ételek, ízek, illatok is gyorsan otthonossá váltak, a párizsi kulináris élményektől azonban megdöbbentem, szokatlan állagukkal, aromáikkal nem könnyen barátkoztam.
Baranczó Bertalan: Egy pacalleves percepciója
A következő kanál tartalmát meghintáztatom a nyelvháton: huncutul hallgatag, kicsit magát kérető lé; kivárok, aztán csak nagyon lassan engedem a garat felé. Mikor a nyelvgyökhöz ér, úgy érzem, elcsíptem, de már le is siklott a torkomon…
S. Nagy Katalin: Római pizzák
A fatüzeléses kemencében sülő, vékony nápolyi pizzák szédítő illata elől olykor kiültem az általam ismert legélettelibb, legnyüzsgőbb térre – vagy az 1600-ban elevenen elégettetett Giordano Bruno tiszteletére állított szobor lábához, vagy a levesestál alakú Terrina szökőkúthoz.
Scheuer Zsuzsanna (fantomlazac): Két betű: kv
Az én kávém – ez a gyerekkori, csatos üveges – pótkávé. Gondolom, háború utáni megszokás. Forralt friss tehéntej – ráncosodó bőre, mint torlódó jégtáblák, nagyanyám kezéből belémorzsolt Franck katáng-korong – egy alábukó fóka, frisshó-cukrosan, Arktisz-hidegen.
Mislai Ildikó: Az első tea
Nem voltam nagy konyhatündér, sőt, semmilyen tündér nem voltam. Debreceni házunkban, ahová öt éves koromban […]
Cselényi Tünde: A vasárnapi húsleves
Élet, élet, szent megunt élet, olyan jó visszajönni beléd… Még messze fogalmam sem volt arról, hogy valójában ezt kellene éreznem, amikor egy jó húslevest eszem, de ma már tudom, érzem. Ehhez el kellett menni messzire az élménytől, hogy visszatérhessek.
Kovács Zoltán: A tíszták világa
A képzeletbeli trón tetején a kelt tészták (kőttíszták) ültek. Nagyanyám mestere volt ezek elkészítésének, talán kényszerűségből is. Parasztcsaládban nőtt fel, ahol emberemlékezet óta, kemencében sütötték maguknak a kenyeret.