UZSONNÁZÓ AZ ÍZEMLÉKEZETHEZ
A nagyadagban ugyanaz van, mint a kisadagban, csak tovább tart – 300 szónál is tovább
Amikor dédnagymamám megérkezett Székelyföldről a szülőfalumba és nem volt semmijük, csak amit a szekéren magukkal tudtak hozni, egy olyan házba költöztették be őket, ahol volt egy kemence. Már másnap volt munkája és mit ennie. Ez az! Amanda pék lesz! Átszel vele minden határt. Országhatárt, az idő korlátját, a saját határait. Ezt kerestem…
Kávé. Kávézás. Egy kávé illata, íze, a kávézás hangulata. Az üldögélés, a kortyolgatás, a magadba, a másokba fordulás, itt-ott, ide-oda – ülve. Kényelmesen, nyugodtan, lazán. Élvezettel.
A lány biztos volt abban, hogy a spárgaleves utálatát apjának köszönhette. A vasárnapi ebédek alkalmával mindig volt ok a veszekedésre, mert anya elsózta, nem paprikázta meg, kevés volt az ecet, nagymama egészen másképpen csinálta és röpültek a kanalak, néha a tányérok is. Évekkel később sejtette meg a mögöttest.
Nagyszerű hely volt az ovi, egy nagy park közepén, kedves óvó nénikkel és óvodástársakkal. Talán csak J. Andrist nem kedveltem igazán. Ő ugyanis – máig feltáratlan okokból – érkezés után minden reggel egy kicsit megvert. De aztán rögtön jött a reggeli, mondjuk vajas zsemle és kakaó.
Hihetetlenül hangozhat, de őseim földje a hasamnál fogva (is) ragadott meg és csábított vissza. Egészen pontosan egy szezámmagos és egy lúgos zsömle alakjában materializálódott a kísértés, 1983-ban, Stuttgartban.
A világon a legfinomabb, szójababból készült tófut ma is Japánban készítik – sok évszázada, kicsi, családi műhelyekben; legfeljebb a darabolást, csomagolást gépesítették, ezért olyan finom.
A szív fűszerét nem maga választotta. A Holt-tenger partján nyaralt, egy zsidó fiú vette rá, hogy kóstolja meg a kardamom fűszert, elég, ha csak rágcsálja. Belement a játékba, és máig nem tud lemondani róla.
Édes szörnyünk akkora méretű, hogy aligha van japán fazék, amibe beleférne, aligha van sütő, melyen grillezni lehetne. Jobb oldali egyik lábától a bal oldali másik lábához gyakran másfél méteres fáradtságos „út” vezet.
Voltak bizony olyan aranybetűs nyarak, amikor annyi gomba termett, hogy kosárba, „silingába” gyűjthettük a természet zöld és barna fejű ajándékait. A galambicából finom, ropogós pörkölt készült, a vargányát kirántottuk, vagy megszárítottuk.
A méz mindig is kapocs volt az emberek és istenek között. A mézet és a belőle készülő mézeskalácsot az idők kezdetétől körülvette valamiféle misztikum. Eredetileg az isteneknek felajánlott áldozat szerepét töltötte be, később vált emberek közötti ajándékká.
Egy korty, egy vers. / Huszonnégy vers: ahány óra van a napban; / huszonnégy korty: ahány korty van a pohárban.
Egy éttermi nagyüzembe kéredzkedtünk be, hogy háromszáz adag egytálételt készítsünk a hajléktalanoknak, szilveszteri ebédként. Legyen benne lencse, ugye, meg virsli is, nyilván. Két külön fogás ebben a méretben nehezen értelmezhető és kivitelezhető – marad a tartalmas lencsegulyás. Szóval van neve, és igenis létezik ilyen étel.