UZSONNÁZÓ AZ ÍZEMLÉKEZETHEZ
A nagyadagban ugyanaz van, mint a kisadagban, csak tovább tart – 300 szónál is tovább
Nagyszerű hely volt az ovi, egy nagy park közepén, kedves óvó nénikkel és óvodástársakkal. Talán csak J. Andrist nem kedveltem igazán. Ő ugyanis – máig feltáratlan okokból – érkezés után minden reggel egy kicsit megvert. De aztán rögtön jött a reggeli, mondjuk vajas zsemle és kakaó.
Hihetetlenül hangozhat, de őseim földje a hasamnál fogva (is) ragadott meg és csábított vissza. Egészen pontosan egy szezámmagos és egy lúgos zsömle alakjában materializálódott a kísértés, 1983-ban, Stuttgartban.
A világon a legfinomabb, szójababból készült tófut ma is Japánban készítik – sok évszázada, kicsi, családi műhelyekben; legfeljebb a darabolást, csomagolást gépesítették, ezért olyan finom.
A szív fűszerét nem maga választotta. A Holt-tenger partján nyaralt, egy zsidó fiú vette rá, hogy kóstolja meg a kardamom fűszert, elég, ha csak rágcsálja. Belement a játékba, és máig nem tud lemondani róla.
Édes szörnyünk akkora méretű, hogy aligha van japán fazék, amibe beleférne, aligha van sütő, melyen grillezni lehetne. Jobb oldali egyik lábától a bal oldali másik lábához gyakran másfél méteres fáradtságos „út” vezet.
Voltak bizony olyan aranybetűs nyarak, amikor annyi gomba termett, hogy kosárba, „silingába” gyűjthettük a természet zöld és barna fejű ajándékait. A galambicából finom, ropogós pörkölt készült, a vargányát kirántottuk, vagy megszárítottuk.
A méz mindig is kapocs volt az emberek és istenek között. A mézet és a belőle készülő mézeskalácsot az idők kezdetétől körülvette valamiféle misztikum. Eredetileg az isteneknek felajánlott áldozat szerepét töltötte be, később vált emberek közötti ajándékká.
Egy korty, egy vers. / Huszonnégy vers: ahány óra van a napban; / huszonnégy korty: ahány korty van a pohárban.
Egy éttermi nagyüzembe kéredzkedtünk be, hogy háromszáz adag egytálételt készítsünk a hajléktalanoknak, szilveszteri ebédként. Legyen benne lencse, ugye, meg virsli is, nyilván. Két külön fogás ebben a méretben nehezen értelmezhető és kivitelezhető – marad a tartalmas lencsegulyás. Szóval van neve, és igenis létezik ilyen étel.
Apám nehezen viselte, ha anyám fasírozottat készített. Ha nagy ritkán mégis előfordult, akkor tüntetőleg bevonult a nappali szobába, magára csukta az üvegbetétes ajtót, és kitárta az ablakot. Sokszor még az erkélyre is kiment friss levegőt szívni, csak ne kelljen éreznie a fokhagyma szagát.
Édesanyám, Lídia vasárnap is hajnalban kelt, feldarabolt egy jókora disznóhúst, s a babérlevéllel ízesített édes káposztával együtt, egy zsírral bélelt csuporban, a kemencébe tette. Miután elkészült, tejszínnel kevert liszttel sűrítette; ez volt a reggelink. Tudták ezt a kolduló asszonyok is, köztük Léna a szomszéd faluból, aki egyedül próbálta eltartani öt gyermekét, és szinte minden vasárnap átgyalogolt hozzánk Andrejevóba.
A Paradicsom-ábrázolások mindegyike gyönyörű ennivaló gyümölcsök tömegét és levadászni való állatok sokaságát mutatja, bármelyik mesternél nézünk is körül. Csakhogy a kísértés is ennivalóban tárgyiasul, egy alma képében! De még tovább is torzulhat soha nem látott, soha nem tapasztalt gyümölcsökben.