Gergely Tamás: Almavásár Grönsöö kastélyában
Nemcsak nézzük a „száztányéros” kiállítást a környék almáiból, hanem vásárolunk is abból, ami Grönsöö fáin terem.
A felszolgált ízemlékek mennyiségi szemléletben szortírozva
Nemcsak nézzük a „száztányéros” kiállítást a környék almáiból, hanem vásárolunk is abból, ami Grönsöö fáin terem.
És igen, a rakija is előkerül. Ezúttal travarica. Amit sokan lekicsinylően fűpálinkának neveznek. Pedig törköly.
Mohóságom oda, a tenger szaga, íze, zenéje és látványa jóllakottá tett. Mégsem bírom ki, hogy egy szelet pressuttu ‘e brebeit ne csenjek az asztalról.
Kisebb eszmefuttatásba kezdtem a pincérkisasszonynak arról, hogy a világnak tulajdonképpen egyetlen baja van, hogy semmi nem az, aminek hívják. A szavak nem azt jelentik, ami az értelmük, a süteményben KELL lennie cukornak, tejnek és lisztnek, különben az nem lehet sütemény.
Ha racionálisan gondolkodnék, egyáltalán nem érné meg, s ha kereskedni szeretnék vele, aranyáron kéne adnom, és senki nem venné meg. De nem ezért csinálom.
amikor az ismeretlen csarnok ismeretlen / hentespultjához léptem, az a / lecsókolbász szinte kiabálta felém, hogy / egyél meg!
A képen látható paradicsomok palántájához úgy jutottam, hogy nyár elején az egyik ház elé ki volt rakva pár kezdemény ajándékba, és magammal hoztam egyet.
Két éve már nincs közösségi kertben parcellám. Idén az erkélyen próbálkoztam.
Vagy két hete elhatároztam, hogy nem hagyatkozom olyan avítt dolgokra, mint sütirecept, hanem megtanulom a szakmai alapokat, aztán lássuk, mit mutat a valóság.
A dalmátoknak van azért erre hajlama. Már a XIX. században obszcén neveket dobtak be a szigetvilágot feltérképező labanc hivatalnokoknak az unatkozó halászok.
Minden halat szeretek, kicsit és nagyot, tengerit és édes vízit. És mindig is szerettem.
A kínai Hszian egyik éttermében a főfogás egy igen csípős, de különösen finom hal volt, amely annyira ízlett, hogy elhatároztuk, otthon, Izraelben is megpróbáljuk majd reprodukálni. Sikerült.