Galambos Tibi: A fűszerkert reneszánsza
Mióta beütött a világjárvány, megint több időt töltünk a kertben, és közben persze megújítási tervek is formálódnak. Így került terítékre a fűszerkert is.
Útról való, máshol megélt ízszilánkok
Mióta beütött a világjárvány, megint több időt töltünk a kertben, és közben persze megújítási tervek is formálódnak. Így került terítékre a fűszerkert is.
Egy kis kiruccanás Grisslehamnba, onnan indulnak a hajók a finnországi, de többnyire svédek által lakott Åland szigetére. Érdekes sztori, történelem, de most a kikötő közelében tudott, halspecialitásokat árusító üzletet keressük fel.
Fehér, szájban gyümölcsmix-buké, mégsem édes, de nem is kapar, csak csavar egyet a nyelven. Mi az?
Nyugdíjazásom óta a magánéletünkre szorítkozik a szendvics-dizájn, kirándulásokra visszük magunkkal az esztétikus és gusztusos remekműveket. A minap például kiruccantunk a Kánaánba.
Reggeleimnek van egy ismétlődő rítusa. Miközben elkészítem a früstökömet (ma zsidó tojás volt pirítóssal), az egyik macskánk felugrik a konyhaablak párkányára és keservesen nyávog.
Már úgy gondoltam, elfogyasztottuk az idei gránátalma-termés utolsó gyümölcsét is, amikor…
Ha azt állítjuk, hogy a hajdani köményleves a szegény ember étke volt, akkor az ordaleves talán a földönfutóké. Mert nem kellett bele egyéb, mint víz, orda és só.
Amikor a vonatról leszálltunk, Szilágyi Zoli az állomás vendéglőjébe invitált. Nem volt megtervezve a restilátogatás, legalábbis részünkről nem, bizonyítja ezt a magunkkal vitt uzsonna is, de nem lehetett kitérni a barátságos meghívás elől.
Szilágyi Varga Zoltán megígérte: ha elérem azt, hogy közöljék a reprót, meghív a kínai vendéglőbe.
A csápcse egy étel neve, üvegtészta zöldségekkel és marhahússal, ünnepi fogás. Mindenki meg tudja főzni, de igazán jó csápcsét csak kevesen képesek alkotni.
Elérkezik egy mély völgybe, egy kerek tó partjára, ahol térképe szerint egy étteremnek kellene rejtőznie, de nem talál semmit. Csak egyetlen emberrel találkozik, aki a tó partján készülődik horgászni, tőle érdeklődik az étterem felől.
Lehet, kissé naivnak néztek, ha azt mondom, hogy minden évben, amikor mi, szanaszét szóródott magyarok az új búzát és kenyeret ünnepeljük, nekem azok a réges-régi nagy szeletek jutnak eszembe, melyeket gyermekkori pajtásom minden reggel jó vastagon megkent disznózsírral.