UZSONNÁZÓ AZ ÍZEMLÉKEZETHEZ
Lokalizációs tagolású menü
A tálcatologató a mai Petőfi utcában volt. Arra már nem emlékszem, hogy akkor milyen hazafias megnevezése lehetett. A lényeg, hogy a neoncsövekre ragadt rengeteg légypiszoktól s cigarettafüsttől egészen családiasnak tűnt a környezet.
Több mint harminc évvel ezelőtt volt alkalmam a brádfalvi autóbusz-állomáson virşlit enni. Egy füstölgő bádogbódéban árulták, s mintegy félórás sorban állás után, barna csomagolópapírban nyomta a kezembe.
A barátnőm belevaló nő, de azt bizton állíthatom: nem tesz olyat, hogy ide nyúl, oda kap, és már kész is a finom ennivaló. Én ma reggel ezt tettem. És a kreációmat róla neveztem el.
Történt ugyanis ötven évvel ezelőtt, hogy dédnagymamám egy Nagyberki nevű kis faluban diófát ültetett a ház udvarára. Diófának lenni kell a kertben, először persze évekig nem terem, utóbb viszont nekiiramodik, és tápláló csontkobakokkal potyogtatja tele maga körül a gyepet.
Erdélyből indulva, németországi vargabetű után, a kilencvenes évek elején telepedtem le Budapesten. A közértben, a zöldséges részlegen láttam először kiírva azt, hogy tv paprika.
A Laughing Man (Nevető ember) elnevezésű New York-i lokalitás, ahol néha Hugh Jackman szolgálja fel a kávét, olyan kávészemekből dolgozik, amelyeket elmaradott országok kávétermelőitől vásárolnak fel, ezzel is támogatva az érintett régiók farmereit.
A negyvennyolc éves nagy kuktámon egyetlen csorba esett: leejtettem a konyhakőre és behorpadt a fedelének a pereme.
Nincs is annál jobb, mint amikor a karanténkonyhában véletlen előkerül egy doboz zöld füge a frigóból.
A sarki kisgépboltba épp porszívózsákért mentem, amikor megakadt a szemem a kirakatban a henger alakú füles roboton.
Ha az, amit érzékelünk, úgyis csak illúzió, kifejlesztettem ennek praktikus alkalmazását az önmegtartóztatás gyakorlására. Ez különösen jól jöhet karantén idején, amikor pont az nincs itthon, amit teljesen véletlenül épp 9 és 12 között ennénk, és nem szerezhetjük be azonnal.
Túrós csuszát étteremben ettem később, már jócskán felnőttkoromban – kíváncsiságból rendeltem, mert annyit emlegették –, és azt a „langyos tésztára kevés hideg túrót morzsolunk” ételt köszöntem szépen, nem kértem többet. Aztán egy este…
Próbáltam és próbálok átállni, de úgy tűnik, egyre többször nem én döntöm el, mit főzök. És nem is az, hogy mit szeretnék, hanem az, mi van itthon, mit sikerült beszerezni, mit kell felhasználni, na és be is kell osztani, ami van. De itt ragaszkodtam mindenhez.