UZSONNÁZÓ AZ ÍZEMLÉKEZETHEZ
Lokalizációs tagolású menü
Közben tisztességes, krónikus hedonista módjára már a kora délutáni, tiszta fácánlevesre s az éppen csak megsütött, belül szinte nyers bélszínre gondolok, tejszínes zöldbors mártással, tepsis krumplival, melynek darabkái megannyi arany barnára sült apró párnára emlékeztetnek…
Vékony fémből hajlították, így könnyű, nem törik le a csuklóm a kiemelésénél. Igen ám, csakhogy ez a vékony lemez még leejtés nélkül is eldeformálódott, hullámossá vált a pereme.
Szomszédasszonyom a minap egy meggyekkel nyáriasított bejglit adott be, nehogy elfogyjak itt a bikiniszezon elejére. Ez a bejgli visszahozott egy darabot valami örökre elveszettnek hittből, amiért külön hálás vagyok neki.
Magas tésztát képzeltem, duzzadó pironkodó meggyszemekkel, néhol szemérmes, megpirult, passzív-agresszív diódarabokkal, amik a meggyszemek alatt rejtőzködve várták a mellékszerep adta lehetőségeket.
Olyan ételt akartam készíteni, amiben nincs gyakorlatom, csak halvány emlékeim a gyerekkoromból. Így esett a választásom a gefilte fishre, azaz a töltött halra, ami annak idején nem hiányozhatott az ünnepi asztalról.
Mikor még földjeinket nem sajátította ki a „népi hatalom” (itt persze a kollektivizálásra célzok), nagyszüleim felvittek a Palájra, ahol akkoriban jó félhektárnyi kaszálójuk volt, s ott évente kétszer, ritkábban háromszor „szénát csináltak”.
A lányom kiskorában egy darabig mindent úgy evett meg, hogy kanalanként pár csepp citromot tettem rá. A nagyobbik unokám, ha választhatott az asztalon lévő csokoládé és a cékla között, akkor a céklát választotta.
Amik hiányoztak, hazahoztam nagymama házából, így került hozzám a fából készült, falra akasztható, egyik oldalán uborka-, a másikon tökgyalu.
A kulináris és szocreál elemeket vegyítő, nagyon mozgalmas, bizonyos részleteiben szinte nyálcsordító, gyomorkordító freskót Gebauer Ernő 1952-ben fejezte be, és a pécsi Nagycsemege (ma: vendéglő) belső terét díszíti.
Tamásról annyit kell tudni, hogy Budapesttől le egészen Makóig, de még Nyíregyháza vonzáskörzetét is beleértve, képes volt garantáltan ellátni az említett kereskedelmi körzetet cseh származású szalonnás, paprikás, sós, sajtos, de csak jelzésértékűen sózott és füstölt sajtaromás chipsekkel, bármilyen mennyiségben.
Egyik első emlékem az, hogy apám születésnapját ünnepeltük. Többen voltak nálunk, és én egy vendég kisfiúval a perzsaszőnyegen sós stanglival kardoztam. Hullt a morzsa és a köménymag, a „kardjaink” rendre eltörtek… A többit el lehet képzelni.
A reggeli is fontos része lett a napirendnek, az egész napot meghatározó esztétikai élményt nyújthat.