Zsubori Ervin: Amerikai palacsintahal
Szerencseszalvétával.
Ahol minden kicsit más, mint a nagyteremben
Szerencseszalvétával.
Igyunk, barátim, szomjas a világ, / S az ember is, ki vízzel teli zsák! / Költőnk tömlő, vére borral tele, / S morcos, míg elég szesz nem jut bele.
Meik Wiking könyve, a Hygge a lehető legjobban hatott rám. Amint elolvastam, azonnal főztem egy nagy adag eperlekvárt, s katica alakú kis LED-lámpám fényénél tősgyökeres dán életszeretettel megettem belőle egy csészényi porciót!
Gyűrűk és csíkok.
Mi mindent látott a kanál? / Körteret biztos, Zsombolyai utcát is talán, / nagyit, dédit, Schweiger üknagymamát, / Petőfi Sanyit, Nimród fejedelmet, Ádámot, Évát…
Besötétül, előkerül a torta, / tavalyi szép piros gyertyákkal, / a kedvenceim.
Tószt helyett.
A peka nevű dalmaticumot étlapon szinte lehetetlen megtalálni, lévén legalább három óra az elkészítése, és legalább 4–6 ember (tehát egy tipikus fedélzeti létszám) kell az elfogyasztásához.
Manuela Inusa könyvének teái természetesen sokkal rafináltabbak, „művészibbek” egykori kedvenceimnél. Olyannyira, hogy a legtöbbjük szinte afrodiziákumnak tűnik.