Stegbauer Tibor: Havannai kávém – a Fekete-tenger partján
Életem legjobb kávéját a Fekete-tenger partján fekvő Eforie Nordon, Romániában, egy Che Guevara névre hallgató utcasarki kocsmában ittam. Széles, nagy fehér csészében hozták, barna cukorral.
Kategória: Különtermek
Ahol minden kicsit más, mint a nagyteremben
Halász Géza: BUÉK 2020
Szilveszteri rinocéroszmalac az Ajtósi Dürer sorról…
Zsubori Eszter: Konyhaközeli élmények #3 – Kakaós tekercs
Nem csak bejglivel él az ember.
Sós Evelin: Desszertpapírok
Ünnepek után.
Veress Tamás: Inverz Charlie
Estefelé / kitágul szobám, / Zenék miatt / ha tabletem törném komám, / jól néznénk ki. // Blues / csak főzéshez, tudod, / ha pörköltet ennék, / Bárhová meg minek is mennék, / jó nekem itthon.
Gergely Tamás: Ülünk a kolozsvári Mamaia cukrászdában…
A százhalombattai Üveghegy Kiadó a minap jelentette meg a Kóválygások a Hyde Parkban. Vadmalac meg én című könyvét. Amelyiknek nemcsak hogy két címe, de két szerzője is van.
Halász Géza: Cheese!
Sajtos mosoly.
Székely Ervin: Fokhagymás kávé
Diákkoromban még úgy ittam a kávét, ahogyan Gregory Corso írta a verseit: sallangmentesen, kerülve minden cifrázást, fölösleges cicomát, vagyis cukor és tej nélkül. Aztán az évek múltával egyre több kompromisszumot engedtem meg magamnak.
Géczi János: Málé
„Rántson ki valamit.” „Az mérhetetlenül sok idő! Talán valami kását!” „Köles? Rizs? Csicseriborsó? Kukorica? Kukoricában ma érkezett dara is, liszt is.” „Azt. Az jó lesz. Akkor legyen a dara.” „S nekem mikor fog gazdagságot jósolni?” „Magának bármikor, drágám! Nézzen be valamikor.”
Gergely Tamás: Vilniusi kávé, ha magyar
Dabi István a kávéházak kapcsán meglehetősen szomorúan nyilatkozott: „Nem jártam baráti társalgás céljából sehová, mert sohasem volt baráti társaságom.” Azért megemlítette a budapesti Emkét, az Astoria presszóját és az Ibolyát. „Ezeket kedveltem, de igazi törzshelyem nem volt.”
Zsubori Eszter: Konyhaközeli élmények #2 – Palacsinta
Hogy kerül banán a Marsra? Vagy mogyorókrém a Holdra?
Hegyi Zoltán Imre: Otthonod a sötétségben (Pablo Picasso: A vak ember étele, 1903)
születésem óta vak. én / nem tudom, hogy mit veszítek. / festő úr. most lefest engem?