Gergely Tamás: Labneh, utazom
Valamivel több mint harminc évre rá láttam már Londont, bejártam Párizst, de Bulgáriához csak közvetve jutottam el: a stockholmi boltokban lehet vásárolni többek közt bolgár labneh-t (lábnét).
Az idődimenzió mentén feladva
Valamivel több mint harminc évre rá láttam már Londont, bejártam Párizst, de Bulgáriához csak közvetve jutottam el: a stockholmi boltokban lehet vásárolni többek közt bolgár labneh-t (lábnét).
A napraforgó vagy tányérrózsa magja nemzeti eledele az orosznak, akár szegény, akár gazdag, még a legnagyobb úr is eszi, pláne ha ünnepel vagy utazik, és ráér. Utazáskor ez az első teendője, mert úton, útfélen árulják, hogy vesz egy marékkal, zsebreteszi, és már szemezi is.
Nem voltunk igazán éhesek, ezért csak nassoltunk. Andi és én Gundel palacsintát, amit hosszúkás tört fehér fajansztányéron szolgáltak fel.
Ha egy kicsit mélyebbre ásunk a konyhakertben, érdekes dolgokra bukkanhatunk.
Így jön be a képbe Méliusz, aki időnként utazhatott külföldre. És utazásait megírta. Párizst is, bár anyagiakban nem bővelkedett. Azért a sajtok királyát nem kerülte el.
A sárgaborsó-főzelék nem jár egyedül.
Kollégiumi szálláshelyünk elfoglalása után átballagtunk a kultúrházba, aminek az udvarán egy bosnyák férfi a fia segítségével faparázs fölött két süldő malacot forgatott. Messziről odacsalogatott minket a beirdalt malacok fűszerekkel kenegetett pecsenyeillata.
A rigók óvást nyújtottak be…
Akkor látom, hogy az előttünk álló olyan kenyeret vásárolt, amelyiknek a belében, mert kettévágták előttünk, paradicsom van. Nem egy egész, és valószínűleg szárított formában került oda, de mégis – egy paradicsom.
Szobrot már rég kívántam enni. / Csak úgy örömből a számba venni.
Reggel elállt a zápor, és csoportokban megérkeztek a fesztiválra meghívott vendégek, mindenféle foglalkozású emberek, a filmoperatőrtől a tanárig. A ragyogó napsütésben kiültünk a kertbe. Házigazdánk felesége egy nagy tál lángost sütött reggelire.