Gulyás Dénes: Egy vasárnap délután, csigával
Először Franciaországban ettem, barátom unszolására. Hosszan ellenálltam ugyan, de az első falat és korty után már sajnáltam, hogy csak harmincévesen találkoztam ezzel az ínyencséggel.
Az idődimenzió mentén feladva
Először Franciaországban ettem, barátom unszolására. Hosszan ellenálltam ugyan, de az első falat és korty után már sajnáltam, hogy csak harmincévesen találkoztam ezzel az ínyencséggel.
Ültünk, beszélgettünk, sajtoztunk, boroztunk. Az asztalon fehér- és vörösbor, utóbbi el is fogyott – attól tartok, eleve nem volt sok, ez a vacsora úgyis erősen igénybe vette a pénztárcánkat. Egy ponton Sz. úr körülnézett, és megkérdezte: nincs még egy kis vörösbor?
Koreában télen, tavasszal, ősszel, de még a nyár első hónapjában is ragyog a fény.
Bukarest, nyolcvanas évek. Élelmiszerportyám végén, amikor valami ehetőt vadásztam a többnyire üres üzletekben, legalább egy darab vízzel telt vajat adjon a fennvaló!, észreveszek egy sebtében alakuló sort…
Az élet szép, ha azzá tesszük, vallottam akkoriban, és erre reflektált a sörsátor közönsége is. Az átlagéletkor hatvanhat év lehetett. A hetvenévesek is úgy rockiztak, mintha az imént léptek volna ki a tánciskola kapuján.
Új lakás – új konyha – új korszak (pasi maradt a régi!). Ehhez igazán méltó a sohasem kóstolt, rögtönzött, új évadnyitó cuppanós rizottó!
Sólet, vagy ahogy nagyanyám mondta: „csólent”. Sokáig ezt a hajdúsági tájszólásnak tudtam be, csak késő felnőttkoromban jöttem rá, hogy éppen ez lenne az autentikus kiejtés.
Lekértem a polcról egy langyos Borsodi Bivalyt, mert a hideget nem bírja a torkom. A testes, keserédes barna sört kortyolgatva teljes testemet átjárta Benkő Zsolt blueszenéjének ritmusa.
Valami készül.
Nem csak az embereknek fontosak az ízélmények…
Majdnem két éve tart a pandémia. Nem mehetünk Japánba, de…
Színe nyerő / Legyél vevő!