Noth Zsuzsánna: Egy konyhatündér emlékiratai #33 – Jégkocka
Az első Lehel hűtőszekrényhez kaptunk egy hosszúkás alumíniumtálkát, áttetsző műanyag ráccsal.
Az idődimenzió mentén feladva
Az első Lehel hűtőszekrényhez kaptunk egy hosszúkás alumíniumtálkát, áttetsző műanyag ráccsal.
Alapvetően a három szín- és ízréteg teszi mutatóssá. Legalul a dió, középen a mák és a szilvalekvár feketéje, felül pedig az alma szerény, szűzies világossága. A tészta vékony rétege csak sejlik, a fogyasztó szinte csak tölteléket harap.
Nem tudom, mi történt, de reggel azzal ébredtem, hogy hecsedlit szeretnék. Mindenáron.
Úgy tudtam, a svéd „tång” szó (harapó)fogót jelent. Kissé meglepődtem, amikor az ikrák mellett találtam meg a kellemes külsejű üvegcsét, valami fekete színű, kaviárra emlékeztető ételfélével.
Az ünnepekkor közkedvelt bakalárról eleinte rémmesékbe illő történeteket hallottam, hogy az elkészítése mennyire elviselhetetlen. Finoman fogalmazva, a szaga nem igazán illik a karácsonyi idillbe.
Nagymama egyik fő varázslata, különösen a nagy ünnepek táján, a „kétéltű ételek” kitalálása volt. Amikor egy nyersanyagból több fogást is remekelt.
Az ízek fontosak. Ezt, ha nem tudtuk volna, az idei esztendő minden korábbinál hangsúlyosabban megmutatta.
A karácsonyi menüben a húsleves fix pont. Ettől féltem. Persze én csirkéből, ő meg pulykából szeretné. Az égető kérdés, hogy megférnek-e ezek egy kondérban. Nem tűnik fontos párkapcsolati dilemmának, de mégis az.
Később kaptam a kolléganőmtől nyírfából esztergált, két tálkás asztali sótartót, égetett mintával. Ilyen mindenkinek volt, aki megfordult a 100 Ft-os boltban, mint ahogy barna műanyag hordó sótartója is, drapp billenős tetővel.
Egy széltében, hosszában, de leginkább mélytében ismert építőmesterről van szó, aki bizonyára szereti a hasát…
Miközben főztem, kitartóan azon törtem a fejem, mivel adhatnám a legnagyobb pofont a megszokásoknak, íratlan szabályoknak a pohár tartalmát illetően, mellyel a babfőzeléket öblítem majd.
Unokáim összebeszéltek, hogy ebben a covidos időben egy kis karácsony-váró hangulatot csempésznek az életünkbe. Óvatosan érdeklődtek, hogy vasárnap otthon leszünk-e délután. Eljönnének az erkélyünk alá énekelni. Tudtam az illemet, valamivel meg kell kínálnom őket.