UZSONNÁZÓ AZ ÍZEMLÉKEZETHEZ
Az idődimenzió mentén feladva
A karantén tavaly megérlelte az időt a fűszerkertünk megújítására, amely meg is hálálta a törődést. Az erős paprika nem különösebben élvezte a hidegebb napokat, de a mentafélék és a bazsalikom az izraeli januárt is jól bírják.
Feltalpalt a másodikra egy mikrohullámú sütővel, föltette a hűtő tetejére és loholt vissza a kartondobozokért. Bámultam bambán ezt a mikrót, és valahogy nem olyannak tűnt, mint amit otthagytam az előző lakásban.
Tócsnit sütni csakis lámpalázzal tudok. Ez környezetbarát ugyan, de jóval tovább tart, éhes embernek istencsapás. Gyerekkori emlékképek, ízfoszlányok a számban, hó elején párizsis kenyér, hó végén tócsni a vacsora.
A recept nagyon régi. Az összes nagyanyám, dédnagyanyám, s azok nagymamái is valószínűleg így készítették. Egy darabig mentem a kitaposott ösvényen, s hogy jó úton járok, gyermekkorom óta jól ismert illatok igazolták, egészen a második lépésig. Ez megnyugtatóan hatott, de a bennem bujkáló engedetlen kukta letért az ösvényről.
Ötven éve iszom kávét. Cukor nélkül. Szeretem az ízét. Szeretek elüldögélni a kávé mellett, kicsit ellazulni, pár percre megállítani az időt. Bár minden nap van „kávészünet”, mégis vannak különleges pillanatok.
Én hófehér, szövésében mintás damasztterítőket kaptam nászajándékba, az étkezőasztalra pedig nyomott mintásakat vettem. Naná, hogy mindent ráborogattak a gyerekek, nem győztem mosni, vasalni a terítőket, de nem engedtem a viaszosvászon csábításának.
Finom csevapcsicsát vettünk, és Ágnes lányom rögtön megjegyezte, hogy ez a kolbász neki nem ízlik. Természetesen anélkül, hogy megkóstolta volna.
A park mellett emeletes ház, lent mintha múzeummal összekötött árusítás lenne a helyi kézműves tárgyakból, az emelet viszont büfé. Böngészem a menüt, s hát mintha áram rázna meg: hód-szendvicset kínálnak, elfogadható áron.
A butélia derekába körbe leveles indát csiszoltak, amiből négy szőlőfürt csüngött lefelé. Ha valaki a nap bármely szakában megszomjazott, töltött magának egy pohárkával és fölhajtotta. Amikor kifogyott, nagypapa a szoba sarkában álló zöld csatos üvegből újratöltötte.
Amikor egyszer már öt perce meg sem mozdult az úszó, a türelmem elfogyott, begázoltam a Tiszába, s ahogy az egyre mélyülő vízben lehetett, öles léptekkel haladtam befelé – egészen addig, amíg el nem fogyott a lábam alól a meder, s a víz a fejem fölött összecsapva el nem kezdett húzni-vonni magával.
Minden a Luca-napi búzavetéssel kezdődött. Négy éve, december 13-án eldöntöttem, hogy sorra veszem a babonáimat. Egy város közepén lakó magamfajtának ezt nélkülözhetetlen tudni.
Pokorny Lia receptjei a szó legnemesebb értelmében zöldek – és nemcsak az ivólevek és a desszertek, hanem a húsételek is. A Lia komponálta zöldségpörölt egyik ősét, a zöldborsópörköltet valamikor gyakran magam is feltálaltam, igaz, nemegyszer hó végi kényszerből – de a család apraja-nagyja szerette…