UZSONNÁZÓ AZ ÍZEMLÉKEZETHEZ
Gyermekkoromban egyféle konyharuha volt kereskedelmi forgalomban. Négyzet alakú, fehér lenvászon, a szélén halványkék, piros vagy zöld beleszőtt csíkokkal, közepén keskenyebb csíkokkal bekockázva.
Az utolsó padban ültem, és újabb és újabb produkciókkal kápráztattam el az osztálytársaimat. Azt mutattam be mindig, hogy én nem figyelek az órán.
A fűszerekkel való játék akkor kezdődik, amikor valami hiányzik és pótolni kell.
Elővettem a féltve őrzött ecetes tárkonyt, és az üveg aljáról belekotortam a maradékot a már majdnem kész ételbe. És elfogott a szorongás, honnan szerzek majd tárkonyt, ami a bablevesnek és a krumplilevesnek elmaradhatatlan tartozéka az én „zöld konyhámban”.
Egyszer egy jokohamai vendéglőben az ebédhez káposztasalátát is kértem. Ehhez kihoztak egy érdekes edényt, aminek recés volt a belső felülete.
Fürdés az Ion-tengerben, majd egy kávé a pálmák alatt.
Pezsgővel. Nyilván.
A dobozra ragasztott narancssárga papíron egy elefánt, bambuszok és két pöttyös őz van. A nagyobbik áll a zöld fövenyen, a kisebbik a távolban szökell. Ritkán készítek curry-s rizst, így a háromnegyede még megvan. 1975-ben lejárt a szavatossága, de egy száraz por nem tud megromlani.
A karantén második évében jön elő az a szép, 2018. október közepi nap a fordított ipszilont formáló Lago di Como középső részén, Varenna picike főterén. Itt az ideje tervezni egy visszautat, amint lehet.
Ahhoz azonban, hogy nekiálljak főzni, nem igazán jött meg a kedvem, így inkább leültem, és elképzeltem, ahogy megcsinálom az éppen kigondolt ételt – azaz fejben főztem meg az ebédet.
Alsó tagozatban volt egy osztálytársam, akit mindenki irigyelt. Én is.
A kalotaszegi Kisbácsból való a recept: Vass nagymama kiment a kert végébe, tépett néhány marék kislibavirágot, s a húsvéti főtt sonka levével összeadva finom savanykás levest főzött.