Kovács Éva: Egy körteízű vándorút vége
A „Körte” feliratú a lekvárt apám húgának a házából hoztam el a halála után, annak is már sok éve…
Magyarországi abroszok emlékezete
A „Körte” feliratú a lekvárt apám húgának a házából hoztam el a halála után, annak is már sok éve…
Ez amolyan hétköznapi cukortartó. Nem mintha nem birtokolnék ennél díszesebbet, finomabbat, a dédanyámtól rám maradottat, mégis ezt használom már vagy három évtizede.
Furcsa szerzet a füge. Egy darabig semmi, aztán meg…
Pálcikákkal.
A fokhagymák kevésbé látványosak, mégis elevenné teszi őket egy láthatatlan szinesztézia, az illatukat érzékeltető fény.
Amikor a fiam vegetáriánus lett, egy világ omlott össze bennem. Egészen pontosan a hagyományos mindenevő világkép.
Az udvarias és ráérős kiszolgálás lassan, élvezettel falatozgató családomnak tetszésére szolgál. Fél napot elücsöröghetünk kedélyesen beszélgetve. Nem sürgetnek, nem tukmálnak ránk italokat, desszerteket.
Helyszín: terasz. Időpont: 2025. június 10-e, reggeli órák.
Piszmogtam, kevergettem, kotorgattam, / otthagytam a kelkáposzta-főzelék nagyját, / nagyi dühösen felkapja, eltakarítja, / aztán az előszoba közepén felvetett fejjel rákezd: / „Ott fogsz majd sírni, ahol senki se lát…”
Fügét is mutat.
Ez az Anyák Napja előtti / eperlekvár-főzés, Szentem, / (mélyhűtött gyümölcsből, persze, / mert a friss még megfizethetetlen!) // nem hozhatja / egészen vissza / az 1977-es év /májusának gyönyörű közepét…
A berendezés nagyon vagány. A bárpult oldalára rendszámtáblákat szögeltek.