Strausz Mónika: Dél-indiai képeslapok #2 – Az első reggeli
A hotel kertjében felállított hosszú asztal bőséges kínálatában sehol egy rántotta, vagy foszlós kalács mogyorókrémmel, helyette csupa csábító újdonság.
Útról való, máshol megélt ízszilánkok
A hotel kertjében felállított hosszú asztal bőséges kínálatában sehol egy rántotta, vagy foszlós kalács mogyorókrémmel, helyette csupa csábító újdonság.
A tamilok ősi földjére, a dél-indiai Tamil Nadu tartományban lévő zarándokvárosba, Thiruvannamalaiba röpke 24 órás utazás után, reggel 8 órakor érkezem, kissé gyűrötten, és már nagyon éhesen.
Bonnban, a Bundeskunsthalle éttermében, a nevét viselő rizlinggel koccinthatunk a 250 éve született Beethoven emlékére, miután megkóstoltuk ebédre valamelyik kedvenc fogását.
Felnőtt fejjel egészen Katalóniáig kellett utaznom, hogy megízleljem, milyen az, amikor a tenger és a hegyek találkát adnak egymásnak a tányéron.
A muzsikus kedvenc innivalóinak listáján a kávé állt az élen, azzal indította a napot, és délután is szívesen fogyasztott belőle – akár egy kávéházba beülve, akár odahaza.
Butnaru bácsi egy szép nap elhívott a lakásukba, ahol a felesége dulcsácával kínált. Világos volt, hogy jutalomról van szó, az volt a válasz a hűségemre, és a jutalom azért, hogy a sakkjátékot művelem.
„Slovensky bylinkovy caj.” Jelentsen ez bármit is, forró, fűszeres, finom…
Palacsintából a túrós. De a mogyorókrémes sem smafu. Meg a Túró Rudi sem…
A koppenhágai Alchemist menüjében 50 fogás szerepel, de az étterem többet ad az ott szereplő ételeknél: egy komplett élménycsomagot az installációs művészet és a színház keverékéből. A „műsor” hét teremben folyik, a vendégeknek vacsora közben vándorolni kell egyikből a másikba.
Az Élősködők Oscar-díjai után pár órán belül a fél világ, és egész Korea azt szerette volna megtudni, hogy mi az a Dzsápáguri, mert hogy olyan étel nincs, viszont ezt kérte a félresikerült kempingezésből hazafelé menet a gazdag feleség a bejárónőtől a filmben. A Kantinból most kiderül.
Tudtam, mi az a sárga fűszer, de sose kóstoltam meg. Kíváncsi lettem, s az ajkamhoz emeltem…
Aztán mi is csúszunk tovább, mert érkezik egy öreg Hrabal hasonmás. Sacc per kábé „bérívó” lehet. Imádni valóan édes pofa. És dolga is van, mert nem mindenki érti a cetlis rendszert az Aranytigrisben.