Zsubori Ervin: Limonádé
Ma ért volna véget a 13. Ördögkatlan Fesztivál – amely azonban a vírusjárvány miatt el sem kezdődhetett.
Az idődimenzió mentén feladva
Ma ért volna véget a 13. Ördögkatlan Fesztivál – amely azonban a vírusjárvány miatt el sem kezdődhetett.
Egy nyári napon, este fél hét körül, vagy még később, csöngettek. Az ajtóban anyósom állt, mellette jobbra-balra egy-egy hatalmas kosárban sárgabarack, mint kiderült, 40 kiló! Cukrotok van? – kérdezte –, mert ezt még ma be kell főzni.
Tehát csirkepaprikást fogok készíteni, frissen vágott jószágból, határoztam el. Hunyadi téri piac, necchálós szatyor, ahogy kell. Fehér tollú csirke, az a jó.
És akkor este már majdnem reggelre hagytam volna a paradicsomok leszedését, de…
Könnyen benne lehet felejteni a tartóban az ázott zaccot, ami úgy rávakolódik a hártyavékony szűrőre, mint a kátrány a járdára, és csak tompa végű kenőkéssel lehet levakargatni róla.
Ifjú, főzni nem tudó és nem is akaró ara lévén, inkább elolvastam az egyik nagymamaregényt, az Emberek a Szamos mentén címűt, nem túl nagy lelkesedéssel. Hogy mégis jó legyek a rokonoknál, megkértem őket, megcsinálnánk-e a történetben szereplő, rémesnek ígérkező, churut nevű valamit.
Áprilisban, ha megveszem az elsőt, úgy érzem, itt a tavasz. Bevonom olívával, sonkába csavarom, megsütöm, és sokszor ráfolyatok egy buggyantott tojást.
Tehát ketten ültünk az autóban. Én a megszokott helyen, az anyós felől pedig a bepárásodott kvasz. Az évek alatt gyűjtött tapasztalat azt súgta, hogy ha az InterRégió most indult el Bodokról, akkor minimum húsz perc, mire a sorompóőr koszos, valaha sárgának született zászlócskájával, vigyázz állásban tiszteleghet neki. És jött a salamoni gondolat, hogy nézzük csak meg, mit is tud ilyen esetben a kvasz.
Ez a „citromos” csak gyűjtőnév, így hívjuk a tortát akkor is, ha eperből, ha málnából, ha barackból, ha körtéből vagy almából készül. A receptből csak a citromot kell más gyümölcsre cserélni.
Kedvet kaptunk rá, hogy a szokványos melegszendvicsek mellett házibulin mi is felszolgáljunk tatárbifszteket. Anyu fölajánlotta, hogy nekünk adja a nagymamától örökölt húsdarálót.
Ha barátaink ellátogattak hozzánk Bukarestbe, à la Gergely kevert fagylaltokkal igyekeztem élvezetessé tenni az együttlétet. A színekből ítélve – mert főleg színre és nem ízre emlékszem –, volt benne málna-, áfonya- és vaníliafagylalt.
Mély, alig leküzdhető vonzalom élt, él bennem a finom fajansz iránt – főleg az angol vonz, de a francia és a német is. Az egyik falakkal lehatárolt „boltban” sok minden más mellett angol fajansz étkészleteket is árultak: egy-egy dobozban négyszemélyes készlet volt, fehér alapon kék szegélymintával: mélytányér, lapostányér, desszerttányér, meg csésze, aljjal.