UZSONNÁZÓ AZ ÍZEMLÉKEZETHEZ
Az idődimenzió mentén feladva
Nagyon kevés ételről tudnám megmondani, hogy mikor készítettem először, és hogy kinek. Annyira kevésről, hogy egész pontosan csak egyről – a diókrémes-meggyes charlotte-ról.
Pizza négy személyre, több kameraállásból – otthonról, a Mandzsetta Studios prezentálásában.
A kalácsra nem lehet felkészülni. Nálam a kalács kihívás, izgalom, és még olyan emlékeim sincsenek, amelyekhez mérhetném az eredményt.
A karantén új megoldásokat követel – az élet többi területéhez hasonlóan a konyhában is.
A Pastel de Nata tulajdonképpen egy krémes, amit a portugál Cascaisban és környékén mindenütt árusítanak; nemcsak cukrászdákban, hanem üzletekben és vendéglőkben is lehet belőle rendelni.
Iskolás koromban néha nekem kellett az ebédemről gondoskodni. Ez legtöbbször abból állt, hogy felmelegítettem a villanyrezsón a kikészített ételt, de néha önálló fűzésre, például májpirításra is adódott alkalom.
E sütemény mellett szól az is, hogy készítés közben nagyon szép felületekben és kompozíciókban gyönyörködhetünk.
Ha már itthon kell maradni, akkor legalább a kalácsok legyenek távoli mintákkal telerajzolva! Velük menjek!
Az enyémnek van szaftja, persze hogy van, lehet tunkolni, de az a szaft, hogy is mondjam… tömény. Talán ez a megfelelő szó.
Főzni mindig is szerettem, de ez ilyenkor több, mint ételkészítés. Egyfajta szabadulás, a „civil élet” megidézése (pont olyan, mintha…), emlékezés hajdani piknikekre, bográcsozásokra.
Vannak dolgok, amiket már korán el kell kezdeni.
