Gulyás Dénes: Pezsgő a Möll hideg vizében
Szokásos karintiai nyaralásunk egyikén, mint rendesen, hajnalban ébredtem, s a Möll partján sétálva jutott eszembe, hogy valamilyen szokatlan ajándékkal lepem meg a feleségemet.
Múltból eltett finomságok
Szokásos karintiai nyaralásunk egyikén, mint rendesen, hajnalban ébredtem, s a Möll partján sétálva jutott eszembe, hogy valamilyen szokatlan ajándékkal lepem meg a feleségemet.
Elmentünk egy délután a miskolci várat megnézni, és utána meghívott egy pohár italra egy helyes kiskocsmába, ahol kockás terítő volt az asztalokon, és ketten ittunk meg egy üveg sört.
Éltem Brassóban, Kolozsváron, Szatmár megyében Tamásváralján és Túrterebesen, Bukarestben, majd Stockholmban, hatszor kocsiztam turistaként Stockholm és Brassó között, ami rengeteg szállást jelent a német tengerparttól az osztrák Alpok tetejéig, hát bizony ivóvíz dolgában akár szakembernek is mondhatnám magam.
Szerencséje van mindazoknak, akik Kisfaludy Sándor, alias „Himfy” egykori sümegi otthonába, napjainkban emlékházába látogatnak, hiszen a költő és felesége-múzsája, Szegedy Róza életéről valló, mesélő tárgyak mellett hónapról hónapra egy szép ráadás is várja itt a betérőket.
Vendéglátóm az első alkalommal megkérdezte, hány kiskanálnyi cukrot kérek a teába. Amikor kiderült, hogy cukor nélkül iszom, azt mondta: akkor igazi teát fogunk inni…
Ne várjunk presszókávét – a Balkánon mindenütt törökösen főzik. Boszniában persze bosnyák kávénak hívják.
Az itt mellékelt képen sokunk közös gyermekkori élménye jelenik meg: egy faragott oszlopokkal-tornyocskákkal és márványlappal ékes, tizenkilencedik század végi ebédlőszekrény, vagy ahogyan a hangulatos grafika készítőjével közös, kétnyelvű szülővárosunkban, Pécsett-Fünfkirchenben becézték: „kredenc”.
Lelki szemeim előtt megjelent a múltból egy nagy bevásárlókocsi, egy stockholmi szupermarket oldalában. Ott árválkodott gazdátlanul, de ami mindennél rosszabb volt: többféle mélyhűtött termék is volt benne.
„Mondd, tudod te, hogy kell egy jó teát főzni?” – kérdezte a családi legendárium szerint apám anyámat, nem sokkal azután, hogy összeházasodtak…
Három (vagy már négy?) éve újévkor elkísértük Salzburgba a barátainkat, akik a Budapesti Lantos Kórus tagjaiként felléptek az újévi koncerten.
– Menjen csak, Rózsika, figyelek – / a piros hokedlin ül, cipőit húzgálja lefele. / – Forr a tej – ismétli nagyi, és még egyszer beletúr / a szatyraiba. – Elmentem – dugja vissza / a fejét, aztán, mivel erre sem érkezik válasz, becsapja az ajtót.
Emlékszem, hogy kaptunk Svájcból minicsokikat, mindegyiken más nevezetesség díszelgett, én gyorsan befaltam a magamét, húgom viszont mindig tartalékolt, így rájártam az ő csokijaira…