UZSONNÁZÓ AZ ÍZEMLÉKEZETHEZ
Múltból eltett finomságok
Egy szép napon megláttam, hogy egyik kolléganőmnek két csodálatos színű filctolla van: egy türkiz és egy mohazöld, kicsit okkeres árnyalat. Mindjárt támadt egy ötletem, hogy milyen képet csinálnék ezzel a két színnel.
Gyulán található a Százéves cukrászda. Ugyan már egy kicsit öregebb, de nagyon jó hely.
Itt sok mindenből két variáns létezik. Van például áfonya, azaz a mi ismereteink szerinti kék áfonya, ilyet szedtünk gyerekkoromban a Brassó környéki hegyekben, de itt a kék mellett vörös áfonya is terem. És itt, vagyis skandináv földön főként ez utóbbit eszik.
Belehabarodva egy szőke, izmos srácba, nagylánynak érezve magam, kezdett kínossá válni, hogy a szüleimmel és a bátyámmal lakom egy szobában. Összegyűjtve a bátorságomat és az erőmet, megragadtam a téglaszínű heverőmet és kivonszoltam a konyhán át a spájzba.
Annak idején a szobatársam, Ilonka megkért, hogy amikor megérkezik a friss főzet, fújjak felé egy kis illatot, mert ő csak szagolni szerette, inni nem.
Nyári táborozásoknál mindig gond volt a kávéfőzéssel.
Tekintettel arra, hogy sem a ceruza, sem az ecset kezelésében nem tudok jeleskedni, ezúttal egy saját készítésű fotós gyümölcs-csendélettel, pontosabban, egy áfonya–málna „duó” képével fejezem be új könyvem végleges vízfestmény-remekeinek halk megünneplését.
A könyv – szellemes, szerencsés, találó, s a mű lényegét kiválóan összefoglaló választás ez – egy Julia Child-idézettel indul: „Ha főzöl valakinek, aki közel áll hozzád, az felér a legszebb szerelmi vallomással.”
Rögtön a rendszerváltozás után történt, hogy a negyvenöt éve tartó bezártság szomjától hajtatva, kihasználtuk az első kínálkozó alkalmat és elmentünk egy „kapitalista” országba…
Régen, gyermekkoromban, a virslievés nem volt mindennapi szokás. Mindig valamilyen ünneppel, kellemes eseménnyel függött össze.
A legszebb kávé címéért Kaunas baristája is versenyzik.
