Ligeti Zsuzsa: Kávénosztalgia #12 – Nassfeld
Délutánra aztán elfáradunk, egyre többet gyönyörködünk a kilátásban, végül elcsábulunk, és leülünk egy hütte teraszára.
Múltból eltett finomságok
Délutánra aztán elfáradunk, egyre többet gyönyörködünk a kilátásban, végül elcsábulunk, és leülünk egy hütte teraszára.
Izraelben friss fűszernövény is kerül a teába, a legtöbbször menta, amit itt nánának hívnak. Nekem azonban egy másik a kedvencem.
Ebédeltünk a vásárhelyi vasútállomáshoz közeli büfében, nálam poggyászként egy cekker, amiből kikandikált két doboz kínai tea. Sütő Dani emlékére.
Az általános iskolai napköziben legtöbbször egy nagy tálca lekváros kenyér volt uzsonnára, inni nem kaptunk.
Szokásos karintiai nyaralásunk egyikén, mint rendesen, hajnalban ébredtem, s a Möll partján sétálva jutott eszembe, hogy valamilyen szokatlan ajándékkal lepem meg a feleségemet.
Elmentünk egy délután a miskolci várat megnézni, és utána meghívott egy pohár italra egy helyes kiskocsmába, ahol kockás terítő volt az asztalokon, és ketten ittunk meg egy üveg sört.
Éltem Brassóban, Kolozsváron, Szatmár megyében Tamásváralján és Túrterebesen, Bukarestben, majd Stockholmban, hatszor kocsiztam turistaként Stockholm és Brassó között, ami rengeteg szállást jelent a német tengerparttól az osztrák Alpok tetejéig, hát bizony ivóvíz dolgában akár szakembernek is mondhatnám magam.
Szerencséje van mindazoknak, akik Kisfaludy Sándor, alias „Himfy” egykori sümegi otthonába, napjainkban emlékházába látogatnak, hiszen a költő és felesége-múzsája, Szegedy Róza életéről valló, mesélő tárgyak mellett hónapról hónapra egy szép ráadás is várja itt a betérőket.
Vendéglátóm az első alkalommal megkérdezte, hány kiskanálnyi cukrot kérek a teába. Amikor kiderült, hogy cukor nélkül iszom, azt mondta: akkor igazi teát fogunk inni…
Ne várjunk presszókávét – a Balkánon mindenütt törökösen főzik. Boszniában persze bosnyák kávénak hívják.
Az itt mellékelt képen sokunk közös gyermekkori élménye jelenik meg: egy faragott oszlopokkal-tornyocskákkal és márványlappal ékes, tizenkilencedik század végi ebédlőszekrény, vagy ahogyan a hangulatos grafika készítőjével közös, kétnyelvű szülővárosunkban, Pécsett-Fünfkirchenben becézték: „kredenc”.
Lelki szemeim előtt megjelent a múltból egy nagy bevásárlókocsi, egy stockholmi szupermarket oldalában. Ott árválkodott gazdátlanul, de ami mindennél rosszabb volt: többféle mélyhűtött termék is volt benne.