Börzsönyi Erika: A legendás brassói
Több évtizede már, de még ma is úgy idézik fel a nővérek azt a régi nyarat, mikor Sándor brassóit főzött a vendégeknek.
Az idődimenzió mentén feladva
Több évtizede már, de még ma is úgy idézik fel a nővérek azt a régi nyarat, mikor Sándor brassóit főzött a vendégeknek.
Folyton versengtünk. A görögdinnyét illetően például abban, hogy ki tudja szebben megfaragni.
Régi vasárnapi ebédek emlékét idézi fel bennem a fejem felett ütemesen húst klopfoló kéz. Vasárnap délelőtt van, nyitott ablaknál ülök, amin bekúszik a vasárnapi ebédek illata. Tizenegy emeleten főznek húslevest.
Nem árulok zsákbamacskát, a Fekete Jenő–Horváth Misi duó miatt látogattunk el a Bem rakparton lévő Revolutio 56 Gasztrokocsmába.
Apám rendelt, a pincér megterített, s az asztal közepére helyezett egy kenyereskosarat. Balga tett volt, legalábbis szerintem.
Ha valaki nem tudná, a szalonnázásban az a jó, hogy az ember levág egy karéj kenyeret, feldarabol hozzá egy szép fej veres- vagy lila hagymát, szeletel egy kiadós adag szalonnát.
Piros, sárga, zöld.
Az Orbán téren néhány év múlva nyílt egy ÁFÉSZ is. / – Kérek egy rúddal – szólt a férfi a hentespultnál. / Életemben akkor láttam először, / hogy valaki egy egészet kér…
Ottó elvitt minket az olasz gasztronómia titkos helyeire, ahová csak az jutott el, aki be tudott jelentkezni. Persze, ha ismerte a hegyi vendéglős telefonszámát.
Sok éve már annak, hogy volt egy szerelmem. Bejárta az egész világot, mégis, avokádókrémet nálam evett először.
A vonat mindjárt bent van, jegyem nincs. Rohanok a pénztárhoz. Megkocogtatom az ablakot. Lassan nyílik, olyan lassan, hogy elönt a méreg.
Mintha ottfelejtettek volna minket az iskolapadokban, ugyanúgy heccelődünk és hahotázunk. Anekdotázunk a régmúlt emlékeken.