Turbuly Lilla: Szimpla
Szatmári vasútállomás. Még fél óra az indulásig. Jó, akkor iszom egy kávét.
Az idődimenzió mentén feladva
Szatmári vasútállomás. Még fél óra az indulásig. Jó, akkor iszom egy kávét.
A Douro folyó partján, a Muro do Bacalhau étterem teraszán ebédeltünk, ahonnan egyszerre le lehet látni a folyóparti sétányra, a folyón úszó gályákra, a Luis I. hídra és Porto túlpartjára.
Csak néhány éve fedeztem fel magamnak a konyhát, és azzal új ízeken túl új anyagokat, érzékelést, procedúrákat, játékosságot, kreativitást és nem utolsósorban egy számomra eddig ismeretlen rendet.
Van egy sajátos önkiszolgáló rendszerű étkező, ahol minden tányér étel ára tíz thai baht. Választod amelyik tetszik vagy amelyet ajánlanak, aztán a végén jön a személyzet egy tagja, s a tálkák megszámolása után közli a végösszeget
Bevallom, pár órával A szép élet álma című első kötet befejezése után már alig várom, hogy megjelenjen a Dallmayr-sorozat folytatása, a Megvalósuló álom című második kötet is.
A bárszekrényben mindig volt egy üveg viszki is, amelyet tőlem kapott egy-egy jeles napon, naná, hiszen a viszki volt a gyengéje. Az ő szemében a viszki a jólét szimbóluma volt…
Halk, lágy muzsika szólt a torony irányából. A lőrésablakban rézkancsóban zöld növények élnek. A toronyba felkapaszkodva rálátás nyílik a Douró folyóra és Porto városára.
Színházi embernek, pláne, ha őszülő halántékú, de még aktív teátrista, nem könnyű megszabadulni a veszélyes kilóktól.
Amikor írok, két dolog kapcsol ki igazán: a futás és a sütés.
Vietnámba érkezésem után az első naptól helyreállt az emésztésem, úgy éreztem magam 8 napig, mint itthon, amikor évente kétszer böjtölök, vagy tisztítókúrát tartok. Ott a tisztítókúra maga a friss, vitamindús étel.
Thaiföldön az ember megszereti a piacozást, mert olyan színes kínálatban, emberi szívélyességben van része, amit soha meg nem tapasztal az otthoni vásártereken.
A megálló, ahonnan busszal eljuthatnánk a Belvárosba, elérhetetlen távolságban, és két sarok még az étterem is, amely szóba jöhetett volna, ám mire odaérünk, bőrig ázunk. Az egyetlen menekülési útvonal a szemközti harmadosztályú krimóhoz vezetett.