Bánlaki D. Stella: Augusztusi fix – Vulkanikus Borok Fesztiválja
Az van, hogy mostantól egy augusztusi hétvégém mindig foglalt, Gyöngyöspatára kell menni.
Az idődimenzió mentén feladva
Az van, hogy mostantól egy augusztusi hétvégém mindig foglalt, Gyöngyöspatára kell menni.
Talán a nyár utolsó kánikulai hétvégét éljük, de az biztos, hogy idén utoljára tart nyitva a zamárdi Tiki Beach Bisztró, így utoljára lehet megkóstolni Az Év Strandételét, a kovászosuborka-levest, no és még valamit: a tarhonyapudingot.
A Csepel Művekbe persze nem engedtek be, de jártunk ott, láttuk a kapuját, Apám oda járt dolgozni hetven évvel ezelőtt. Megkerestük a házat is, ahol lakott, ma is élnek benne természetesen; csodálkoztam, hogy megtalálja.
A Piazza del Drago kis térre kinyúló árnyékos, meghitt teraszon akár a délutáni órákban is lehet egy Spritzet rendelni, amit egészen jófajta proseccóból készítenek, ideális hőfokon és jégmennyiséggel szolgálnak fel. Merthogy a Trattoria Ponentino nem zár be ebéd- és vacsoraidő közt, mint sok másik környékbeli étterem.
A jó rakijához tengerre kell szállni. Lehetőleg valamelyik ütött-kopott halászkikötőben.
Megjelent Manolo, aki a vendéglő tulajdonosa, szakácsa, pincére, takarítója és PR menedzsere is volt egy személyben. Azonnal ajánlott egy könnyű lazacsalátát.
Tanulom az ő nyelvét, a japánt, büszkén mutatom neki az új elektronikus szótáramat, angol szavakat tudok japánul kikeresni ezzel, ő pedig, mintha nem is nyolcvanöt éves lenne, azonnal felpattan, és csak annyit mond: várj, mindjárt megmutatom az enyémet.
A Dániába érkező külföldi rengeteg új ételféleséggel találkozik a boltokban, például tejtermékekkel, amelyek között a bőség miatt elsőre elég nehéz eligazodni. Az ymernek nevezett készítmény egy ezek közül, mégis különleges, mert nevét az északi mitológia teremtésmítoszából kölcsönözték.
Anyukám által sokszor készített gyerekkori kedvencem, az aranygaluska, ma.
A török eredetű „raki” szócska az arabok „araq” kifejezéséből származtatható, ami a lepárlás szinonimáját, az izzadtságot idézi. Mire idáig jutunk a tengerparti etimológiában, üzembiztosan megizzadunk. Nincs is jobb ilyenkor, mint a házigazdával koccintani.
Valami különös tűnt fel az asztalon. Nem rózsa, nem egyéb nemesített virág volt kis pohárkába téve dísznek, hanem egy kis rózsabogyó-ág.
Los Angeles az a hely, ahol a világ minden népcsoportjából élnek emberek. El lehet képzelni, milyen ízkavalkád alakul ki a különböző nemzetek konyháinak köszönhetően. Mi pedig imádjuk kipróbálni ezeket a konyhákat. Egyik kedvencünk a thai konyha ikonikus étele, a Tom kha gai coconut soup.