Zsubori Ervin: Szüret a szomszédban
5 óriásparadicsom, 8 alma, 5 körte és 4 barack története.
5 óriásparadicsom, 8 alma, 5 körte és 4 barack története.
Aki látott már filmet, tudja, hogy amikor a boldogító igen után az ifjú pár – kézen fogva, mintegy összekapaszkodva – kilép a közös életbe, azaz az utcára, jó eséllyel rizsesőre számíthat. De az életben – például 1992. augusztus 15-én – valahogy mégsem lehet erre felkészülni.
Egy jóízú Spanyolnátha projekt emlékezete, egy nevezetes nap apropóján tálalva.
Amikor kikértem ezt az összeállítást, a fő szempont az volt, hogy ne hekk legyen; az első jelölt a csirkecomb-saslik lett volna, de még időben kiderült, hogy másnap otthon rántott csirke lesz ebédre, így hirtelen ötlettől vezetve neveztem meg ezt a merész párosítást – hogy haladjon a sor.
Egy magára valamit is adó trattoria nem nyit ki pontban 7-kor; ez már alighanem a színház része. Látni, hogy bent mozgás van, mintha terítenének, de az ajtóhoz nem jön oda senki. Csak 7 óra után 7 perccel, természetesen maga a főnök; ez valahogy látszik rajta. Megfordítja a Closed táblát, majd szélesre tárja a szűk kis ajtót. Tréfásan mond valamit a helyi törzsvendégnek, aki a 7 órát reklamálja, majd félrelép, s engedi beáramlani a várakozókat.
Kétezer-tizenegy június harmincadika, az első félév utolsó napja, nem lapzártára esett. Egyszerű csütörtök volt, amikorra az előző lapszám már leülepszik, lapzártája a múlt ködébe vész, az új pedig még épp hogy csak indul, jövője még képlékeny, még bármi lehet. Nekem mégis lap-zárta volt ez a nap, a Figyelő hetilap zártája.
Május utolsó szombatján, a 27 fokos alkonyatban, amikor az ember hazaér a páros biciklizésből, mi más is eshetne jobban, mint egy jéghideg bodzaszörp.
Sötét, minden bizonnyal kék kartonszoknya; fehér, hosszú ujjú blúz; világos, nyitott orrú szandál; citrom és csoki.
az idei első bográcsban / csirkepörkölt készült / a csontszáraz ágdarabok könnyen lángra kaptak / az alájuk gyűrt netről kinyomtatott / receptek ánégyes papírlapjaitól
A kerti szezonnyitók nálunk általában május elsejére esnek, de most április nyolcadikára olyan ragyogóan tavaszi időt jósolt a meteorológia, hogy pénteken bevásároltunk grillezni valókból, dacára a zuhogó esőnek. És jól tettük.
Zártl Lipót vendéglős 1848-ban nem spórolt a választékkal: 3-féle leves, 9-féle marhahús, 2-féle főzelék, 6-féle sült, 2-féle hal, 3-féle tojás, 9-féle „Becsinált”, 5-féle tészta, 5-féle csemege, 5-féle saláta, 4-féle hideg étel, valamint 3-féle befőtt az étlapon!
Kuflis körökben a Nőnap is kiváló alkalom az ünneplésre, hasonlóan az összes többi naphoz az elhagyatott réten. Kinyomoztuk, hogyan is zajlott az idén…