Köböl Vera: Sajtos, bogarakkal
Öt éve, a lakásavatómon találkoztam először az Erényi Szász Ági által sütött csodával, amit nem tudtunk abbahagyni. Meg kellett csinálnom.
Magyarországi abroszok emlékezete
Öt éve, a lakásavatómon találkoztam először az Erényi Szász Ági által sütött csodával, amit nem tudtunk abbahagyni. Meg kellett csinálnom.
A töltött káposzta a „mindenki-kicsit-másképp-csinálja” ételek közé tartozik. Ennek ráadásul több különböző „alapreceptje” is ismert: kolozsvári, szabolcsi. Az enyémről egy biztos, hogy nem szabolcsi, mert paradicsom nincs benne. És talán mondanom sem kell, hogy az enyém a legjobb…
A szédertál Pesten maradt, ki a fene gondolta, hogy hónapokra leszünk bezárva vidéken. Sebaj, biztosan nem néznek majd hülyének, hogy míg más kenyérsütőt és élesztőt hajkurász, én szédertálat és kipát rendelek.
A szó szerint úton-útfélen terjeszkedő csalánból eddig csak teát készítettem, most jött el az ideje a levesként, főzelékként való kipróbálásnak.
A vírusok ellen mindent be kell vetni. A reggelit is.
Mi az nekem – gondoltam én –, egy életem, egy halálom, kenyeret fogok sütni, hiszen az önkéntes karantén ki tudja, mennyi ideig tarthat.
Az egyik lehetőség, ami nekem segít átvészelni ezt a periódust: törődés magammal apró dolgokban. Most van idő felcicomázni picit a reggelit.
A karalábé sem tartozik a népszerű ételek közé, de a leveleivel még ritkábban kerülünk kapcsolatba. A leveleknek akkor olvastam először utána, amikor beköltözött hozzánk egy húsvétkor Frigyes, a gonosz fekete nyúl egy hétre, amiből persze két hónap lett.
A libazsírt otthon kellett előállítani, és ennek egyetlen módja volt. Ősszel, attól kezdve, hogy a libák már eléggé meghíztak, nagymamám minden héten pénteken vásárolt belőlük egyet a piacon.
A szezonnyitó családi műfaj, úgy jó, ha mindenki jelen van, és rohanni sem kell sehová, így klasszikusan hétvégére szokott esni. Nem így az idén…
L: Szerintem ne menjél piacra. A: Átgondolom még. A: Amit lehetett, a közértekben megvettem. L: Jó! És időzítsd a tavaszi nagytakarítást mostanra!
Nyár volt, és Balaton, és azért tényleg fiatalok voltunk, néha, többnyire stoppal, útnak is indultunk valamerre. Egyszer egy ilyen alkalommal nagyon elengedtük magunkat: beültünk egy szántódi étterembe, ahol volt az étlapon egy titokzatos nevű, ráadásul megfizethető étel: szentgyörgyhegyi palacsinta.