Zsubori Ervin: Fagylalt a Hősök terén
Sötét, minden bizonnyal kék kartonszoknya; fehér, hosszú ujjú blúz; világos, nyitott orrú szandál; citrom és csoki.
Magyarországi abroszok emlékezete
Sötét, minden bizonnyal kék kartonszoknya; fehér, hosszú ujjú blúz; világos, nyitott orrú szandál; citrom és csoki.
A hetvenes évek legelején – akkoriban Szegeden éltünk – a Túró Rudi még nem volt országosan ismert, néha-néha lehetett csak kapni.
Közgáz első vagy második évfolyam, Városmajor, vagy Hűvösvölgy, talán 1986. május elseje.
Rögtön az első előétel (rák, kompresszált uborka meg ilyenek) mellé felütöttek egy szerémségi narancsbort (Maurer Bakatorange ’15), én azonnal eladtam nekik a lelkemet, a fél asztaltársaságot viszont elveszítették.
Egy alkalommal egy testvérpár kenyeret majszolva érkezett a focihelyre, rajta valami fura, szemcsés dolog volt; kiderült: cukroskenyér. Olyat mi még nem ettünk, szaladtunk haza mi is, és kértünk a mamától.
A kenyérsütéshez nincs is szükség másra, mint egy kemencére, lisztre, vízre, sóra. Ha elég türelmesek vagyunk, akkor a kész élesztőt is mellőzhetjük, és készíthetünk igazi kovászt. És persze nem csak kenyeret süthetünk, hanem például ehető tányért a levesünkhöz…
A nagyapám, Lieber Ferenc, a kaposvári Restiből ment nyugdíjba, főpincérként. Fantasztikus ember volt, szerette az embereket, a munkáját, élt-halt a családjáért, és értünk, az unokákért. Van egy fotó a Restiről, a képen a három férfi közül ő a jobb oldalon álló.
A kerti szezonnyitók nálunk általában május elsejére esnek, de most április nyolcadikára olyan ragyogóan tavaszi időt jósolt a meteorológia, hogy pénteken bevásároltunk grillezni valókból, dacára a zuhogó esőnek. És jól tettük.
Az idén először, salátakrumpliból és lila hagymából készült majonézes krumplisaláta is került az asztalra. A körmös Judit receptje. Ültem előtte, csiszolta a körmöm, kenegette lakkal, majd szárította UV fény alatt, és a véget nem érő húsvéti menüről diskuráltunk. Juditéknál a lila hagymás, tocsogós krumplisaláta nélkül nincs élet, nincs húsvét.
Kora gyermekkoromtól ünnepnek számított, ha édesanyám madártejet csinált, és ráadásul a műsor, ami övezte, igen szórakoztató volt. Otthon úgy készült, hogy anyukám a levébe sűrítőanyagnak egy kis lisztet is tett, s amikor feltálalta, apám megkérdezte, hogy ugye nem tett bele lisztet.
A minap elmentem a piacon az egyik hentespult mellett és egy gyönyörű bárányoldalast pillantottam meg. Tettem még egy kört, hogy kiverjem a fejemből, de nem sikerült, ezért visszamentem és megvettem.
Nem tudom, mi a varázs. Talán a fűszer, a kezem munkája, a szemem figyelme és a lelkem. Talán az idő, melyet ráfordítottam… Az a tengernyi. S benne sok gondolat, ki nem mondott szó, a megnyugvás és a béke…