UZSONNÁZÓ AZ ÍZEMLÉKEZETHEZ
Magyarországi abroszok emlékezete
Zártl Lipót vendéglős 1848-ban nem spórolt a választékkal: 3-féle leves, 9-féle marhahús, 2-féle főzelék, 6-féle sült, 2-féle hal, 3-féle tojás, 9-féle „Becsinált”, 5-féle tészta, 5-féle csemege, 5-féle saláta, 4-féle hideg étel, valamint 3-féle befőtt az étlapon!
A hely szíve-lelke egy lepkés-virágos herendi kávégép volt. Néha, amikor a kávémasina éppen pihent két főzés között, óvatos felderítések után meg-megsimogattam.
Néha sutyiban, amikor a mamám elaludt, belemártottam a kiskanál hegyét az üvegbe, aztán lenyaltam. Az ízkavalkád bűntudattal párosult. Szégyelltem magam. Néha az üveg peremét is körbenyaltam, így az odaszáradt cseppek sem vesztek kárba. Mindig arról álmodoztam, hogy egyszer majd degeszre eszem magam, hogy tele lesz majd a szám az édes, fenséges ízzel. Ez soha nem adatott meg, mert az öt kicsi üveg lekvár nagyon kevés volt…
Fejes kalács, barchesz, mindszenti, négyes fonás, hatos fonás, briós, sóskalács…
Életképek a mezőtúri művésztelep mindennapjaiból (a Kr.u.-i 2013. esztendőből), avagy amikor a szobrászok egy félbevágott sertésből bontják ki a témát.
Puritánia kulináris tartományának minden kétséget kizáróan legmaradandóbb, legtöbbet idézett nyelvi fordulata Medgyesi Pál – kegyes íróink sorában az abszolút „sztár-szerző” – „Tök-é avagy túrós étek?”-fordulata.
Ott sült hátul a rétes, a kis boltban, ami abból volt tudható, hogy az édes-vaníliás-mazsolás illat átjárta az egész pici termet, s kicsapott még az ajtó elé is; nem lehetett nem bemenni érte.
Gyermekkoromban rendszeresen elkísértem Anyut bevásárolni. Ilyenkor sorra jártuk bérházunk tömbjében a közértet, a zöldségest, végül a hentest.
Volt ott helybéli is: „Hát az milyen kanál?” (Fémből volt, fa helyett.) „Sok lesz az a víz, elúszik a tészta!” „Nincs az még kész, csak 24-szer fordítottad meg!” – röpködtek sűrűn a szakavatott kommentek.
Amikor dédnagymamám megérkezett Székelyföldről a szülőfalumba és nem volt semmijük, csak amit a szekéren magukkal tudtak hozni, egy olyan házba költöztették be őket, ahol volt egy kemence. Már másnap volt munkája és mit ennie. Ez az! Amanda pék lesz! Átszel vele minden határt. Országhatárt, az idő korlátját, a saját határait. Ezt kerestem…
Az aljuk kicsit bekormolódott, és vastag volt a héjuk, de az illatuk utánozhatatlan. A papa még áldást is mondott, amikor este az asztalnál megszelt belőlük egyet.
Nagyszerű hely volt az ovi, egy nagy park közepén, kedves óvó nénikkel és óvodástársakkal. Talán csak J. Andrist nem kedveltem igazán. Ő ugyanis – máig feltáratlan okokból – érkezés után minden reggel egy kicsit megvert. De aztán rögtön jött a reggeli, mondjuk vajas zsemle és kakaó.