Szentmiklósi Tamás: Kisvendéglő Lisszabonban
– Egy pohár vörösbort kérek.
– Mi fél liternél kevesebbet nem szolgálunk fel…
Útról való, máshol megélt ízszilánkok
– Egy pohár vörösbort kérek.
– Mi fél liternél kevesebbet nem szolgálunk fel…
Nyolc hosszú évig próbálkoztam, hogy jegyet szerezzek a neten a koppenhágai Vendéglátóipari Iskola kétfogásos vacsorájára. Most végre sikerült…
A háború utolsó éveiben már szinte lehetetlen volt tejhez és tejtermékekhez jutni a Bodeni-tó környékén. De akkor hogyan készítsünk pudingot? Volt rá ötlet.
Eszembe nem jutott volna Samuel Beckett Godot-ra várva című darabját nézve, hogy az egyik szereplőt Tárkonynak hívják.
Szakácssegédként elértem, hogy én hámozom meg a főtt krumplit. Íznek se rossz, én egyenesen élvezem, ízemléknek se utolsó, de hát a rejtett anyagai!
Háborús időkből származó sváb ételt főz Ulrich, A lámpagyújtogató kamasz főszereplője édesanyjával. A Schupfnudel egyes források szerint a harmincéves háború időszakából származik.
– Na, veled jól elbántak! – mondom a vällingby-i élelmiszerüzletben a cseh szaláminak.
Mondom a jó humorú sepsiszentgyörgyi pincérnek, na, nem fog szeretni, mert én most grillzöldséggel kérem a harcsapaprikást, mire ő felszisszen, hogy hiszen az nem pásszol…
A legenda szerint a városba látogató valamelyik Habsburg uralkodó tiszteletére készítették először a helyi cukrászok, de ezt ugyanennyi másik legenda cáfolja.
Akármilyen ügyes vagyok, a bukaresti vineta-ízt nem tudom elővarázsolni.
Egészen pontosan emlékszem az első kávéra, amit ittam. Az első „igazi” kávéra.
Jó sorsom időről időre Tavernolába vet; a Comói-tó partján fekvő falucska fő nevezetessége egy hatalmas Gran Mercato, álmaim hipermarketje.