UZSONNÁZÓ AZ ÍZEMLÉKEZETHEZ
Útról való, máshol megélt ízszilánkok
Hadd kezdjem köldöknézéssel századik Kantin-szövegem: Vadmalac-félperceseim rendszerezése közben látom meg, hogy azokban gyakran töltenek a pohárba. Nem egyebet, mint szilvapálinkát, amit egymás közt szilvának becéznek.
Én is elkészítem minden évben a bodzavámi juhosgazdák receptje szerint a magunk egy-két adagnyi borslevét, s persze az elmaradhatatlan báránycsorbát.
Nemzetközi nőnap, nekem illene ma elkészítenem a desszertet. Macaron…
Amikor néhanapján eljutok Lisszabonba, soha nem hagyom ki Alfamát, ahová a legendás 28-as villamossal lehet elkecmeregni a belvárosból, és ez a kecmergés olyan utazás, amire örökké emlékezni fogsz, amíg csak élsz.
Svédországban a húshagyókedd szokását manapság a húshagyókeddi süteménnyel kapcsolják össze (svédül semla, vagyis zsemle).
Az őszi szünetben Larnakában üdültünk a lányaimmal és az unokákkal. Első este az óvárosban egy kis étterem járdára telepített teraszára ültünk be vacsorázni.
Medzsuról és tintahalról nem mondjuk, hogy szép, mindkettő a csúnyaság szinonimája, pedig ilyenkor tényleg szívet melengető látvány…
Megtanultuk, hogyan lehet újítani, vagyis az otthoni receptek alapanyagai mellé újat bevinni.
Ha az ember lánya minden formában szereti a csokoládét és pont Madridban jár, akkor nem hagyhatja ki a város egyik legrégebbi és leghíresebb csokoládézóját…
Most januárban egy darab történelem tűnt el a koppenhágai városképből egy kis üzlettel együtt: 135 év után bezárt a városközpont jellegzetes kirakatú hentese, a Kultorveten.
A címben szereplő konyhakendő a miénk, rendszeresen használjuk. A használat látszik is: a szöveg betűi helyenként megkoptak.
Bárhol fordulok meg a világban, első dolgom, hogy keressek egy nyugodt helyet, ahová befészkelem magam, ahol kedvemre írogathatok, kávézhatok, vagy éppenséggel borozgathatok. Nincs ez másképp itt, Lisszabonban sem.