Bagó Tünde: A lámpagyújtogató ízei #2 – Így készül a puding háborúban
A háború utolsó éveiben már szinte lehetetlen volt tejhez és tejtermékekhez jutni a Bodeni-tó környékén. De akkor hogyan készítsünk pudingot? Volt rá ötlet.
Útról való, máshol megélt ízszilánkok
A háború utolsó éveiben már szinte lehetetlen volt tejhez és tejtermékekhez jutni a Bodeni-tó környékén. De akkor hogyan készítsünk pudingot? Volt rá ötlet.
Eszembe nem jutott volna Samuel Beckett Godot-ra várva című darabját nézve, hogy az egyik szereplőt Tárkonynak hívják.
Szakácssegédként elértem, hogy én hámozom meg a főtt krumplit. Íznek se rossz, én egyenesen élvezem, ízemléknek se utolsó, de hát a rejtett anyagai!
Háborús időkből származó sváb ételt főz Ulrich, A lámpagyújtogató kamasz főszereplője édesanyjával. A Schupfnudel egyes források szerint a harmincéves háború időszakából származik.
– Na, veled jól elbántak! – mondom a vällingby-i élelmiszerüzletben a cseh szaláminak.
Mondom a jó humorú sepsiszentgyörgyi pincérnek, na, nem fog szeretni, mert én most grillzöldséggel kérem a harcsapaprikást, mire ő felszisszen, hogy hiszen az nem pásszol…
A legenda szerint a városba látogató valamelyik Habsburg uralkodó tiszteletére készítették először a helyi cukrászok, de ezt ugyanennyi másik legenda cáfolja.
Akármilyen ügyes vagyok, a bukaresti vineta-ízt nem tudom elővarázsolni.
Egészen pontosan emlékszem az első kávéra, amit ittam. Az első „igazi” kávéra.
Jó sorsom időről időre Tavernolába vet; a Comói-tó partján fekvő falucska fő nevezetessége egy hatalmas Gran Mercato, álmaim hipermarketje.
Ottó elvitt minket az olasz gasztronómia titkos helyeire, ahová csak az jutott el, aki be tudott jelentkezni. Persze, ha ismerte a hegyi vendéglős telefonszámát.
Annyit, gondolom, mindenik Kantin-olvasó tud svédül, hogy kaffe. Kis agytornával rá lehet jönni arra is, hogy a pansar, az páncél…