Kemény György: Nápolyt látni és megenni
Margheritától Limonéig…
Útról való, máshol megélt ízszilánkok
Margheritától Limonéig…
Gombapaprikást készítettem tegnap, mert a lányom az utóbbi időben magyar ételeket kíván. Viszont csak koreai gomba volt itthon, ami Koreában azért nem túl meglepő.
A nyolc zöld sziget az óceánban félelmetes, gyönyörűséges, komoly hely. Ötven éve a kis településeken még áram sem volt, és a külvilággal csak az óceán kötötte össze a falvakat. A férfiak kimentek halászni, de nem ritkán csak felük tért haza.
Áhítattal átitatva tértünk be a márványból és fából épített Limonah nevű palesztin étterembe.
A két vacsora elmarad. De mit kezdjünk a megvásárolt lazaccal?
A nyári hőség egyre fárasztóbb, jobb bent maradni a hűvös lakásban.
Életem legnagyobb konyhai sikere a francia tengerparthoz köthető. Julival és az öt gyerekkel kölcsönkaptunk egy házikót egy jópofa nyaralótelepen.
A tágas, szellős, az épület emeletén lévő étteremben csillogó szemű, mosolygós pincér egymás után több tálcán a mezze kompozíciónak nevezett előételsort kis sötétlila tálkákban hordja az asztalunkra.
Kertvárosban lakom, az erdőhöz közel. Nem termelek semmit itthon, de amit ad a természet, azt boldogan elveszem, mint „potyát”, és mert egy icipicit segít kapcsolódni a nagy egészhez.
A regény egy határ menti kisvárosban játszódik, ahol én magam is élek, így jól ismerem a környék bülletermesztő gazdáit, a legjobb maultaschent és spätzlét készítő éttermet, valamint a péket, aki ropogós brezelt süt.
Akkóban a piac tőszomszédságában álló muszlim mecsethez mentünkben, egy kőépület aljában láttuk meg a gránátalmát préselő bácsit.
Az a gombaleves, amit Koreában fogyasztunk, főétel. Sűrű, kiadós. Kerek szemű koreai rizzsel esszük, és természetesen kimcsivel.