Kitzinger Szonja: A mi piros aranyunk
Utolsó lendülettel anyukám kertjében megszedtem magam chilipaprikával. Csodás látvány, és az is marad, amíg egy tálcán ki nem szárad teljesen pár hét alatt.
Az idődimenzió mentén feladva
Utolsó lendülettel anyukám kertjében megszedtem magam chilipaprikával. Csodás látvány, és az is marad, amíg egy tálcán ki nem szárad teljesen pár hét alatt.
Ki fog hűlni az omletted, aztán majd nézhetsz!
Sokféle sajtot, túrót kóstoltam már életemben, de a trebinjei piacon árult sajtok vitték el a pálmát.
Ha az ember jót szeretne főzni, hallgasson a megérzéseire. Merüljön el Saját levében, szedje elő a legjobb recepteket, keverje bele ezekbe saját tapasztalatait, a menütervezés gyönyörűségét követően pedig hideg fejjel, számító módon állítsa össze a bevásárlólistát.
Egyszer csak megszólal a telefon, majd benne János, aki elővezeti ötletét, hogy – Pareto-optimum alapon, köznyelvileg: „jut is, marad is” – főzzünk együtt a Saját levében című könyvből, elvégre, ha az ember jót szeretne főzni, hallgasson a profikra.
Mivel kezd az ember? Időben beszerzi a hozzávalókat. Mindössze hat hozzávaló: ez az, ami igazán hozzám való – állapítottam meg elégedetten, s biciklivel nekivágtam a piacnak, három nappal a Cs-Day előtt. Azért biztos, ami biztos, megnéztem a neten, miként is néz ki a csillagtök, nehogy kínos helyzetbe hozzam magam; de pont úgy nézett ki, ahogyan elképzeltem.
A Diós pitét, ami a könyv szerint igazi békebeli recept, és a szerző nagymamájának gyűjteményéből származik, most csak fejben tudtam megsütni, két kecskeméti út, egy 30 előadásos bábfesztivál, egy költözködés és nyolc határidős cikk szusszanásnyi szüneteiben.
Ez a saláta különösen passzol az októberhez, ráadásul a cékla nagyon egészséges, és nem utolsósorban kedveljük is.
Ahogy az illatok beindultak, a körülmények is kezdtek kedvezőbbé válni: a gyerekcsapat érdeklődése is egyre nőtt a készülőben lévő Túrós pite iránt. Amint kikerült a sütőből, már a bújócska sem volt annyira érdekes.
Receptjeit bevezető történetei humorosak, könnyedek, tömörek, zamatosan teltek – mondhatni, ragacsosságmentesen meglekvárosodottak –, és megbújik bennük némi fanyar, öniróniába hajló kontraíz is. Értő ízébersége nem csupán a konyhában és az étkezőasztalnál tűnik ki, de olvasófoteljének figyelmes magányában is.
A Jókai-bableves receptje a mi családunkban is szinte Saját levében módra készül; ha az ember jót szeretne főzni, hallgasson a profikra. Egyedül a malacköröm marad ki belőle, talán a nem teljesen őskeresztény felmenőkre tekintettel, ám a jófajta kolbász és füstölt hús esetében a hal nevét mi sem kérdezzük.
Eszembe jutott persze, mit szólnának a csirkéhez a palócok, a történeti háttér feltárása során azonban – amint az a Saját levében kötetben is felbukkan – kiderült, hogy az eredetit Gundel János alkotta meg Mikszáth Kálmán tiszteletére. Így nincs miért és kitől elnézést kérni.