UZSONNÁZÓ AZ ÍZEMLÉKEZETHEZ
Időtlennel érintkező közelmúlt
Horvátországban a stand-up comedy műfaj egyik leghálásabb témája a lakótelepi bakalarparti. Amire mindenképp meg kell hívni a szomszédokat, nehogy feljelentsenek a napokig terjengő jellegzetes bűz miatt. A bakalar tehát nem ad hoc kaja, és nem is titkos gasztroszeánszok kelléke. Igazi közösségformáló dalmát csoda.
Nem elég, hogy szakácsunk a vacsorát és a reggelit mostoha körülmények között főzte, közben még előkészítette az ebédet is, amit valahol útközben fogyasztottunk el egy autóspihenőben. Ne az általunk ismert sztrádaparkolókra gondoljunk: fedett, de szellős helyek ezek, ahol van műanyag asztal és szék, valamilyen főzési, melegítési lehetőség – és egy kávéfőző nénike.
Bár többnyire núbiai vendégházakban szálltunk meg, ahol szakácsunknak több-kevesebb lehetősége volt a főzésre, három éjszakát a sivatagban töltöttük, sátorban. Ez volt az igazi kihívás számára.
Az asztalokon piros hűtődobozban ivóvíz, bárki meríthet belőle; mellette pohár. Az ételt nagy fémtálcákon hozzák, rizzsel, salátával. Mellé egy tányérkán kettévágott lime szolgál az ujjak megtisztítására.
10 napot töltöttem Núbiában, a mai Szudán területén, igazi expedíciós körülmények között. Tizenkét fős csoportunkat nyolc ember szolgálta ki. Mindent vittünk magunkkal. Külön élmény volt a piacokon bóklászni Dongolában, Karimában és Kartúmban.
A kávézás a legolcsóbb szórakozási lehetőség a helyi népesség számára. A péntek este remek alkalom kávézni és beszélgetni.
Mindenütt nők főzik a kávét és a teát. Egyszerű kis üvegpoharakban tálalják. A kávés néniknek van egy asztaluk, mellette vagy faszén, vagy palackos gáz lángján melegszik a vizeskanna.
Egyensúlyba hozom a jinget a janggal, az ízt a látvánnyal, a tradíciót a huszonnyolcadik emelet adta lehetőségekkel, és korlátokkal. Harminc éve élek ebben a közegben – most épp Dél-Korea közigazgatási fővárosában, Szedzsongban.
Egy tanzániai ételhez pedig a recept szerzője nemcsak a szakácsnőt fényképezte le, hanem a módot is, ahogyan a maszájok a levest eszik.
Gabriela Melinescu Stockholmban élő román író története a Húsvéthoz, a gyermekkorhoz és a bárányokhoz egyaránt kötődik.
Egy születésnapi süteményes tál tartalmának előélete; nyomokban csokoládémázat tartalmaz.
Sonko elmesélte, hogy ezt ők odahaza, Gambia Sene tartományában úgy főzik, hogy az egész család részt vesz az elkészítésében, s amikor kész van, a nagyanyja körbejár, és énekelve hívja a nagycsalád tagjait, valamint a vendégeket a N’sing ben dimila-o talindin domoda miranbaa wole ka asumaya című dallal, aminek az a lényege, hogy az illetőnek fáj a lába, és csakis a domoda gyógyíthatja meg.