UZSONNÁZÓ AZ ÍZEMLÉKEZETHEZ
Időtlennel érintkező közelmúlt
Maga a halászléfőzés alig negyedóra. Szerencsére, hiszen ha a több ezer bográcsban valami húzós alaplé készülne, kis lángon, amíg a halhús le nem válik a csontról, akkor a Szentháromság téri népünnepély résztvevői füstmérgezést kapnának.
A német nagyvárosok multikulturális negyedeinek irigylésre méltó adottsága, hogy nincs az a nemzeti konyha, amit itt meg ne kóstolhatnánk. És valóban, Berlinben szintén egymást éri pizzéria és currywurstos bódé; vegán salátázó és steakhouse; vietnami levesező, thai kifőzde, sushi-étterem, hamburgeres; kínai, etióp, marokkói, mexikói, indiai, perzsa vendéglő; elvétve még alt-wien vagy német is.
Hogy milyen az eredeti bajai halászlé? A történeti rekonstrukcióban segítségünkre van Béla bácsi, alias Béres Béla népművelő.
Körte Janiék egyszer Ulmban voltak bevetésen a bajai halkommandóval, éppen osztották a halat a németeknek, amikor valaki megszólalt magyarul: „Hol vannak a fejek?” Mint kiderült, az illető már a Duna túlsó partján érezte az illatokból, hogy itt bajai halászlét főznek.
Látszólag kíméletlen ortodoxia övezi a 2015 óta hungarikumnak számító bajai, másként dunai halászlé receptúráját. Odáig menően, hogy az Alaplé becenév azonnal ráragadt arra a vigyázatlan fiatalemberre, aki „szögediesen”, halpasszírozóval felszerelkezve érkezett a Sugovica partjára, még a kilencvenes években.
Tizenhét éves lett a cukrászdánk. A Koller Bácsi Cukrászdája. Nem kerek szám, nem jelentős évforduló, mégis rengeteg emléket előhoz.
Egy megmaradt. A többinek csak hűlt helye van már.
Hogy mivel töltik? Elsősorban mindazzal, amit benne találnak. Ezt nem részletezném. Aki már töltött, tudja, miért, aki még nem, jobb, ha nem tudja.
A minap felfedeztünk egy bodzafát sétáló körutunk közvetlen közelében, a Mälar folyó partja mentén, a rét szélén. Szép kis „menyasszony”, ahogy Éva nevezi, de nem olyan kicsi, hogy a számunkra szükséges mennyiséget ne tudná szolgáltatni.
Volt egy barátom, a katonaságnál megismert román zeneszerző, akinek a felsége a bukaresti egyetemen dolgozott, s akinek egy kollégája nem tudni milyen kerülőutakon hozzájutott nyugati csomagolású kávéhoz, sőt, feketén, és csakis a baráti körben, árusította is.
Vacsoraidő van. A sarki büfé, mely tábláján szarajevói csevapot hirdet, most kezd éledezni. Ahogy Split is. A Riván egész éjjel üzemelnek az éttermek. De a külvárosokban az éjszaka már a gyorskajáké. Az itteni beülős vendéglők estére lehúzzák a rolót. Így tányér helyett lepényből ehet, aki még éhes.
Mikor már úgy véljük, hogy mindent tudunk, egyszer csak betoppanunk egy élelmiszerboltba, s meglátunk egy dobozos sütit. Rajta feltűnő felirat: mađarica. Esetleg vendégségben a házigazda, megtudván, hogy magyarok vagyunk, jelentőségteljes pillantással elénk tesz egy tálca süteményt, s bátorítóan hozzáteszi: mađarica.