UZSONNÁZÓ AZ ÍZEMLÉKEZETHEZ
Időtlennel érintkező közelmúlt
Ha valaki egy kimerítő kaukázusi túra során betér egy grúz vendéglőbe éhségét és kulináris kíváncsiságát csillapítani, akkor igen nehéz helyzetben találhatja magát. Hiába vannak ugyanis a grúz ételek nevei a honi ábécén kívül latin és cirill betűkkel is feltüntetve az étlapon, elég könnyű elveszíteni a fonalat a phkhalik, themalik, khinkalik, lobianik és badrijani nigvzitek között.
Az év vége Japánban is az ajándékozás időszaka, s gyakran előfordul, hogy ismerősöknek, rokonoknak csinos kis fahordókban miszót küldenek. Hűtőben nem szabad tárolni, mert a fermentáló gombát a túl alacsony hőmérséklet elpusztítja, de nagyon sokáig eláll anélkül is.
Évtizedekig tartottak egykori városomban, Budapesten, azok a karácsonyok, amikor tanácstalanul toporogtam otthon, aztán még tanácstalanabbul néztem a lökdösődő embereket a piacon, a boltokban. A karácsony nekem azt jelentette, hogy legalább egy hétig nem tudok senkivel találkozni, minden zárva, huszonnegyedikén korán leállt a tömegközlekedés is, ha valahova elmentem, onnan gyalog kellett hazamennem.
Majdnem harminc éve költöztem el szüleimtől, későbbi otthonaimban sosem oldottam meg a füstölt húsok tárolását. Általában nem volt megfelelő helyiség, így aztán polcok, akasztók sem készültek. A hűtőben a füstölt dolgok szalonna része mindig dermedtebb volt a kelleténél, így folyamatosan veszítettek zamatosságukból. Mostanáig.
Az itt látható mézes sütemények nagyon finomak is, szépek is, és kellemes emlékeket ébresztenek bennem. A formájuk földi, hisz GEOmetrikus, az ízük ezen túli, vagyis mennyei…
Ezt a kakaós csigát reggelire kaptuk, még márciusban. Az ízét nem tudom felidézni, s arra sem emlékszem, egyáltalán megettem-e. Akkor talán még igen; mostanában legtöbbször elajándékozom.
Több árusnál is lehet kapni a szarajevói piacon levegőn szárított (nem füstölt) bifteket és zarebnicát. Előbbi bélszínből készül, utóbbi rostélyosból.
Próbálom megőrizni a napsütéses kora reggel nyugalmát, a mély csönd pillanatait. Jutalomnap. Olyan, amire mindig vágytam. Kizárólag az enyém. Ülök a teraszon, egymagam. Élvezem a négyezresek paradicsomát, a gleccserek csendjét meg a termoszteát.
Beszűrődik a hajnal a kantinba, szállingózik a hó, szürke homályba vonultak a hegyek, nem látni az apró részleteket. A pult végében méretes műanyag tartályokon ákombákom fekete betűk: tea, kávé és termosztea. Az utóbbiból a reggeli részeként megtölthetjük a termoszt, mérettől függetlenül. Rajtam kívül senki sem hozott termoszt.
Ki fog hűlni az omletted, aztán majd nézhetsz!
Eszembe jut például a felejthetetlen Káposztás pogácsa, amit a szerző belgái imádtak és széthordtak az utolsó morzsáig. Mi nem adtuk oda semmilyen belgáknak, sem más nációnak, bár az utolsó morzsát a belga griffonunk, Szifon porszívózta fel.
Szokásom szerint épp valami édességre vágytam, valami egyszerűre és gyorsan elkészülőre. Ha az ember jót szeretne enni, hallgasson a profikra. Előkerestem hát a Saját levében című könyvet, s ahogy lapozgattam az oldalakat, megakadt a szemem a forgácsfánk receptjén.