UZSONNÁZÓ AZ ÍZEMLÉKEZETHEZ
Épp a Teno-hegységben autóztunk a szerpentinen, amikor az egyik kanyarban megláttam egy kis kávézót az út mellett. „Itt innunk kell egy kávét!” – kiáltottam, és a parkolás után már ugrottam is ki az autóból.
Mindig mondtam édesanyámnak, veszek valamit magamnak, ne fáradjon, ne készítsen vacsorát, este 10-kor úgysem ülök már le enni.
A vietnámi kávé nem véletlenül híres, a legkülönlegesebb kávé, amit valaha ittam. És egyben a legolcsóbb kávé is volt életemben.
Bárhol is járunk a világban, a reggeli kávézó rituálénkhoz ragaszkodunk. Nem volt ez másképp Chilében sem: a rituálé ugyanaz, a kávé kicsit más.
A nap első sugarai minden nap máshol ébresztettek, rendszerint egy óceánparti sziklát választottunk vadkempingezésünk helyéül. Így mindig az óceán hangjaira ébredtünk – na meg egy jó kotyogós kávéra!
Az első lebkuchen valamikor a14. században készült. Mivel Nürnbergen több fontos kereskedelmi útvonal is áthaladt, így a pékek szinte minden fűszerhez hozzáfértek.
Drei im weckla’, azaz három nürnbergi kolbászka egy zsemlében. Annak, hogy miért ujjnyiak ezek a kiskolbászok, igen érdekes története van.
Az van, hogy egyáltalán nem vagyok oda a német ételekért. Ami viszont szerintem fantasztikusan finom, a maga egyszerűségében, az az igazi puha perec – főleg vastagon megkenve vajjal.