Strausz Mónika: Dél-indiai képeslapok #7 – Fűszeres India, búcsúzóul
Utolsó indiai képeslapomat – ez régóta nem volt kérdés – a fűszerekről írom. Haza is hoztam belőlük.
Utolsó indiai képeslapomat – ez régóta nem volt kérdés – a fűszerekről írom. Haza is hoztam belőlük.
Nemhogy konzerv formában nem kóstoltam még ezt az elképesztő méretű gyümölcsöt, de soha nem is hallottam róla. Pedig a jackfruit nagyon is létezik, igencsak méretes teret szorítva ki magának a világegyetemből.
Három bűvös szó, ami így, egyben kimondva is izgalmasan hangzik, akárcsak egy varázsige, külön-külön viszont az indiai konyha előkelő triumvirátusa.
Úton a Dél-India legkeletibb részén található Rameswaram szigetére, egy egyszerű kis helyi étteremben állunk meg ebédelni, ahol nagy meglepetésünkre nem tányéron, hanem pálmalevélen szervírozzak az ételt.
A kókuszdióárus egy nagy halom zöldes színű, még kicsit éretlen kókuszdió közepén trónol, kezében egy veszélyesnek tűnő vágószerszámmal. Kíváncsian álljuk körbe a férfit és asszonyát, és ámulva nézzük a lékelési szertartást.
A hotel kertjében felállított hosszú asztal bőséges kínálatában sehol egy rántotta, vagy foszlós kalács mogyorókrémmel, helyette csupa csábító újdonság.
A tamilok ősi földjére, a dél-indiai Tamil Nadu tartományban lévő zarándokvárosba, Thiruvannamalaiba röpke 24 órás utazás után, reggel 8 órakor érkezem, kissé gyűrötten, és már nagyon éhesen.
„Slovensky bylinkovy caj.” Jelentsen ez bármit is, forró, fűszeres, finom…